Királyság-verseny az Erdély FM rádiónál

Patkó Katalin „Pati”, B. Szabó Zsolt és György Levente „Bródy”, az Erdély FM rádió műsorvezetői szálltak be abba a „királyság”-versenybe, amelynek témái Marosvásárhely közösségét érintik: közszállítás, idős emberek és turizmus.

Kelemen Attila Ármin, a rádió főszerkesztője mutatta be három munkatársát, akik a napi feladatok mellett vállalták ezt a pluszmunkát, civilként, anélkül, hogy a szerkesztőségnek elvárásai lennének velük szemben. „Segítői és drukkerei vagyunk ennek az akciósorozatnak” – fogalmazott a csütörtöki sajtótájékoztatón a főszerkesztő.

Pati mottója: „Törődjünk többet a vásárhelyi idősekkel! A magány nem vagány!” Ahogy Kelemen Attila Ármin elmondta, ez a szakmailag legkidolgozottabb kampány, amelyen nincs „porcukor”, vagyis a szociális kérdések tálalásánál szokásos „szívhez szóló” szöveg. „Teljesen életszerű, azért, mert tényleg érdeklik az idős emberek, ami Pati alkatából is következik, hiszen sok irányból tájékozott, nyitott, és klasszikus műveltséggel rendelkezik” – jellemezte munkatársát a rádió vezetője.

„Átláthatóbb közszállítást! Vásárhelyi zsebútvonal!” – így hangzik Bródy jelmondata, aki a főszerkesztő szerint alkatilag a jelen embere, nagyon jól érzi zenében, kultúrában, kommunikációban, hogy mi történik a világban. Pragmatikus témát választott, a tömegközlekedést, ami tabutémának számít Marosvásárhelyen. Ahogy mondta, a város komfortérzetén szeretne változtatni a térképpel, a telefonos applikációval, amin már két hete dolgozik.

Zsolt a marosvásárhelyi turizmus középszerűségén szeretne változtatni „Ötletesebb vásárhelyi turizmust! Határ a csillagos ég!” szlogenjével. A turizmus terén nincs túl nagy kínálat Vásárhelyen, ezért a fiatal rádiós az Amerikai Egyesült Államokból kölcsönzött kampányával próbálja meg kizökkenteni a várost. Valami nagyot szeretne alkotni, például ufó-leszállópályát, amire azok is kíváncsiak lennének, akik különben nem hisznek az ufókban.

Az interneten, a facebookon, a rádióban megszervezett kampány, a „Válassz királyt!” verseny december 5-ig tart, addig lehet szavazni, illetve lájkolni a három műsorvezetőt. A koronázást egy buli során tartják meg december 6-án.

A verseny ideje alatt számos ufós buli, ufós flashmob és más ufós rendezvény lesz Marosvásárhelyen, de Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron és még Pécsen is. A közszállítás megreformálását célzó akciósorozatban több verseny, vetélkedő vár a vállalkozó kedvű fiatalokra, például dalt lehet írni a vásárhelyi közszállításról, vagy az autóbuszokat át lehet „öltöztetni”, meg lehet tervezni, új külsőt adni nekik. Az idős személyek számára is számos program, figyelemfelkeltő akció, előadás várja az érdeklődőket.

Kimaradt?