Külső tereken ünnepel a 45 éves Művészeti Népiskola

Sepsiszentgyörgyön utcára viszik a művészetet, így ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a Művészeti Népiskola. Holnap nyílt napot tart a városközponti intézmény, amikor az iskola diákjai bemutatókat tartanak, és várnak minden érdeklődőt, hogy kipróbálják magukat valamelyik művészeti ágban, így fuvola, zongora, dob, szaxofon, elektromos- és szárazgitár, rajz, bútorfestés, vagy balett terén.

Hétvégén pedig Sepsiszentgyörgy tereire is kiviszik a művészetet. Szombaton a „Művészeti Népiskola a tereken” címmel 16 órakor Tikusán János gitártanár diákjait és Cserkész Emese vezetésével a miniSnaps gyermek-együttes előadásait hallgathatják meg az érdeklődők a Kónya Ádám Művelődési Ház szomszédságában található 56-os Emlékparkban.

Vasárnap 15 órakor a Grigore Bălan sugárúton levő, a Bertis-üzlet melletti kis parkban Könczei Csaba és Cserkész Béla tanárok tanítványai játszanak zongorán és szaxofonon, illetve 16 órától az Erzsébet parkban levő játszótéren Szilágyi Zsolt Herbert tanítványai énekelnek.

Az ünnepi program jövő héten is folytatódik, november 13-án szakmai konferenciára kerül sor. A jövő szerdán 14 órától kezdődő rendezvényen az oktatási intézmény nagytermében Kulturális oktatás és pályázatok, Akkreditált népi mesterségek Romániában, illetve a Művészeti Népiskola által használt analitikus programok és ezek változtatásának időszerűsége témákban tartanak szakmai beszélgetéseket. Ugyancsak jövő szerdán 18 órától az Osonó Bázison az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást lehet megtekinteni. A rendezvénysorozat az árkosi kastélyban megtartott gálaesttel ér majd véget.

Kimaradt?