Egymilliárd forintból újítják fel a debreceni nagytemplomot

Elkezdődött a debreceni Református Nagytemplom felújítása. A májusig tartó, csaknem egymilliárd forintba kerülő munkák egyik látványos részeként látogathatóvá válik a keleti torony is.

Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházközség esperese a hétfői, bejárással egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, a felújítás már hétfőn elkezdődik, januártól húsvétig pedig zárva tart a nagytemplom.

"A reformátusság és Debrecen, illetve az egész magyar protestantizmus jelképének" számító épület belsejében kicserélik a padlóburkolatot, a világítási rendszert, így a templom belső hangulata is megváltozik. A keleti torony megnyitásával együtt a két torony között kültéri átjárót is építenek, ami a nagytemplom egyik legfőbb turisztikai attrakciója lesz - magyarázta a részleteket.

Több éve tervezték már, hogy a kopott padlózatot és a sok helyen romos tetőteret kiállító- és kilátóhellyé alakítsák, és az uniós pályázati pénz elnyerése után is több mint egy év kellett várni a kivitelezői szerződés megkötésére - mondta Vad Zsigmond.

Mező Ferenc, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője arról adott tájékoztatást, hogy 962 millió forintot nyert a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség a felújításra az Új Széchenyi Terv kereteiből.

Mint mondta, az EU egyházi életet nem támogat, így a hasonló projekteket turisztikai fejlesztésre vagy szociális szolgáltatások javítására kiírt pályázatok forrásaiból lehet finanszírozni. A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban az Észak-Alföldön mintegy négymilliárd forintos pályázati pénzt nyert el a református közösség. Ebből 1,8 milliárdot Debrecenben használhattak fel.

A kivitelezést egy debreceni székhelyű cég, az Épker Service Zrt. végezheti.

Oláh István lelkipásztor, projektmenedzser a fejlesztés részleteiről elmondta, nemcsak a Nagytemplom volt tűzjelző kilátóját nyitják meg a turisták előtt, hanem kiállítás is nyílik a városban egykor pusztító tűzvészekről.

Emellett lesz egyháztörténeti kiállítás, látogathatók lesznek a tornyokban lévő régi óraművek, kialakítanak egy többfunkciós közösségi termet, a világítást energiatakarékos fénysorral biztosítják, megújul a hangtechnika, és a fűtést napelemekkel teszik gazdaságosabbá, a keleti toronyba pedig a jövőben lifttel lehet feljutni - mondta.

Kimaradt?