Dancs Annamari a Budapesti Operettszínház díjazottja

Dancs Annamari kapta idén a Budapesti Operettszínháztól a Bársony Rózsi emlékgyűrűt. A kitüntetést 1981-től minden második évben, titkos szavazás eredményeként adják az utóbbi két év legígéretesebb szubrettjének.

A Budapesti Operettszínházban már hagyománynak számít az a gálaműsor, amellyel október végén megemlékeznek a Magyar Operett Napjáról, ezen az estén adják át a Teátrum és a Musica Hungarica Kiadó díjait is. Az  idén a nagyszabású, látványos gála egy szomorú eseményhez is kapcsolódik: október 30-án lesz hatvan éve, hogy az "Operettkirály" Kálmán elhunyt. Ezért kapta ebben az évben a hagyományos műsor  "Az operett koronázatlan királya - Kálmán Imre" címet. A nézők egyszerre leshettek be a komponista műveinek összes helyszínére, ahová a Budapesti Operettszínház művészei kalauzolták, de lehettek tanúi is az idei év díjátadásának. Az Év operettszínésze-díjat Bordás Barbara kapta, az évad musicalszínésze díjat Szulák Andrea vehette át.

Az Évad legígéretesebb ifjú művészének járó Marsallbot-díjat Brasch Bence érdemelte ki. Az idén főigazgatói nagydíjat is átadtak, amelyet Kerényi Miklós Gábor, főigazgató az est díszvendégének  Kálmán Yvonne-nak, Kálmán Imre lányának adományozott a zeneszerző életművének ápolásáért és műveinek terjesztéséért.

Minden második évben kerül sor a negyvenes évek népszerű revü- és filmsztárjának, Bársony Rózsi emlékére létrehozott  emlékgyűrű átadására, amelyet titkos szavazással két év legígéretesebb szubrettjének szoktak  adományozni 1981 óta. A Bársony Rózsi emlékgyűrű idén Dancs Annamari ujjára került. A fiatal színésznő három éve Sepsiszentgyörgyről érkezett a Budapesti Operettszínházba, ahol hamar a közönség kedvencévé vált, hiszen operettben és musicalben is hasonlóan sikeres alakításokat nyújt. A Marica grófnő Lizájaként , A Csárdáskirálynő Stázijaként  és a Viktória Lia San-jaként bebizonyította, hogy a magyar szubrett-hagyományok méltó örököse és folytatója.

„Számomra minden nap, minden előadás, amelyet az Operettszínházban tölthetek, játszhatok, egy beteljesült álom” - nyilatkozta a művésznő. – „Hatalmas megtiszteltetés, hogy a legendás Lehoczky Zsuzsa, Oszvald Marika, Felföldy Anikó,  vagy az újgenerációs szubrettek (Szendy Szilvi,  Peller Anna, Kékkovács Mara) után rám voksolt a szavazóbizottság. Nagyon hosszú utat tettem meg, amíg ebben a színházban, ezekben a szerepekben lehetőséget kaptam, és biztos vagyok benne, hogy a pop-énekesi pályám, az erdélyi koncertek, tapasztalatok nélkül  nem lennék ma itt.

Annamari számára az idei évad kezdése sok jót hozott. Eljátszhatta élete első operett-primadonna szerepét , Pünkösdy Katót Zerkovitz Béla Csókos asszony című operettjében. A mű erénye, hogy bármilyen korban megállja a helyét, olyan slágerekkel, mint a Mi muzsikus lelkek, Gyere, te nímand!, Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, Látta-e már Budapestet éjjel, Éjjel az omnibusz tetején. Annamari igazi sztárszereposztás mellett játssza a kisprimadonnát, olyan színészlegendák partnereként, mint Huszti Péter, Hommonai Zsolt, Oszvald Marika, Peller Károly, Faragó András, Szendy Szilvi.

„Az első próbán, amikor Huszti tanár úrral  próbáltam, remegett a kezem-lábam, mint aki életében még sosem állt  színpadon” - meséli mosolyogva az énekesnő. – „Sosem felejtem el, hogy gyerekkoromban az első mozifilm-élményem a Kálmán Imre életéről szóló film volt, amelyben Huszti Péter alakította a nagy zeneszerzőt, most pedig sok év után vele játszhatok egy operettben, a  mai gálán pedig a nagy zeneszerző lányának, Kálmán Yvonne-nak a társaságában lehetek!”

Az év vége is hoz még kihívásokat a művésznő számára. November 3-án szintén egy gálában lép fel, amelyben  száz évvel születése után színpadi utódai emlékeznek majd Rökk Marikára, aki a 40-es évek legnépszerűbb európai revüfilm sztárja volt, és  aki az Operettszínházban is sokat énekelt és táncolt. A műsorban közreműködnek a magyar és a német  zenésszínpad legnagyobb előadói, köztük  Gabriele Jacoby - Rökk Marika lánya is. A december is zsúfolt Annamari számára, hiszen újra Izraelben turnézik, ezúttal a Csárdáskirálynőt játsszák 12 előadásban a  Tel Aviv-i Operában, majd visszatérve Budapestre, a már hagyományos   szilveszteri  és  újévi gálákkal zárja az évet.

 

 

Kimaradt?