Az Animáció Világnapja Nagyváradon

„Hozd el anyádat is!” – ezzel a jelszóval hirdette meg a nagyváradi Metrion Egyesület az Animáció Világnapja tiszteletére szervezett rendezvényét, amelynek helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme lesz. Az október 28-ára, hétfőre időzített rendezvény délelőtt 11-kor gyerekprogrammal kezdődik, a vetítésekre pedig délután 4-től kerül sor.  

PROGRAM:

11.00 Gyerekprogram

16.00

https://communism2010.ro - Sántha Dénes & Damó Zsolt, 2010, 1 ′, életREklám Workshop, Nagyvárad

Csigafutam, Hegyeli Hunor, 2008, 1′,  PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

Az éjszaka meséi (84′, 2011, francia)

(Les contes de la nuit)

rendező: Michel Ocelot, az animáció francia nagykövete 2013-ban

Az éjszaka meséiben hat egzotikus mese kel életre, melyekben Tibettől kezdve a középkori Európán át az azték birodalmon keresztül az afrikai szavannákra, sőt, még a túlvilágra is eljutunk. A csavaros történelmi tündérmeséket sárkányok, vérfarkasok, elrabolt hercegnők, boszorkányok és beszélő óriásméhek népesítik be. A 2011-es Berlinálén bemutatott alkotás az elismert francia animációs szerző, a Kirikou-filmeket jegyző Michel Ocelot első egész estét betöltő 3D-s mesefilmje. Az éjszaka meséi a rendező Hercegek és Hercegnők című, egyik korábbi alkotásának árnyjátékos stílusában készült, melyben a vásznon a sziluettek formájában megjelenő mesealakok hátterében varázslatos színekbe öltöztetett, képzeletbeli tájak tűnnek fel. A kalandos történetek és a gyönyörű, dioráma-szerű látvány óhatatlanul magával fogja ragadni a nézőt, életkorra való tekintet nélkül.

18.00

The Sphere- Zoltáni Levente, 2011, 1.37′,  PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

Remedy - Zoltáni Levente, 2013,  2, 55′, PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

A varjak napja (96′, 2012, francia)

(Le jour des corneilles / The Day of the Crows)

rendező: Jean-Christophe Dessaint

Az erdő mélyén egy kunyhóban egy fiúcska és az apja vad és zord életet él. A kisfiú apját félve és csodálva nő fel, miközben társaságra az erdőben lakozó szellemek közt talál. Míg nem egy nap fel nem fedezi a szomszédos falut, ahol találkozik egy kislánnyal, Manonnal. Az ő oldalán jön rá, hogy szeretet márpedig létezik. Ettől a pillanattól kezdve csak az foglalkoztatja, hogy rájöjjön, az apja hol rejtegeti iránta érzett szeretét.

20.00

Tango con Anita - Fekete Szabolcs, 2013, 3′, PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

We are waiting for the same bus -  Fekete Szabolcs,  2009, 2. 15′, PKE Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

 Animation haiku  – Fekete Szabolcs, 2012, 3.09′,   PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

Az Örökbeadható  (70′, 2012, belga-francia-dél-koreai-svájci)

(Couleur de peau: miel)

rendező:  Laurent Boileau et Jung Henin

Jung, a papírjai szerint 42 éves rajzfilmes jobb szereti ötéves korára tenni születési idejét, amikor Szöul utcáin bolyongva rátalált egy rendőr. Egyike volt a 200.000, világszerte adoptált koreai gyermeknek. Jung úgy dönt, életében először visszatér Dél-Koreába, hogy érezhesse a szülőföldje levegőjét, bejárhassa ősei otthonát, és ha sikerül, megtudjon pár dolgot az édesanyjáról. Ezen az úton főszereplőnk megbékél önmagával és gyökereivel, animációs dokumentumfilmben emlékszik vissza a gyerekre, aki egykor volt és a felnőtté válás rögös útjára, amit bejárt, mígnem találkozott a szintén adoptált koreai feleségével.

Ez az időutazás; a kirándulás a jelenben és a múlt emlékei lépésről- lépésre segítik kibékíteni őt a belső ellentéteivel.

21.30

Make love not sex – Szőcs Tamás, 2010, 2. 02′, PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

Termékenység  – Murányi Matza Teréz, 2013, 2.55′,  PKE, Képzőművészet Tanszék, Nagyvárad

Holdember (96′, 2012, francia-német-ír)

(Jean de la lune/Moon Man)

rendező: Stephan Schesch

A Holdember unatkozik, és nagyon magányosnak érzi magát. Egy éjszaka észreveszi az üstököst. A csóváját megragadva, utazásra indul az űrben és a Földön landol. Az égből jövő "támadás" feldühíti az Elnököt. Most hódította meg a Föld utolsó darabját,′den ellenségét legyőzte, és erre most egy másik bolygóról érkező idegen veszélyezteti hatalmát. Miközben az Elnök katonái üldözik, a Holdember rácsodálkozik a Föld szépségére, és ráébred, milyen sok gyerek szereti őt, és szükségük van rá. Tomi Ungerer könyvéből.

Kimaradt?