Gyergyószerhegy: kiosztotta idei díjait a MÚRE

A hétvégi tisztújítás után Gyergyergyószárhelyen megtartotta hagyományos díjkiosztó ünnepségét a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A leköszönő igazgatótanács a 2013-as kiváló újságírói díját Ujj Jánosnak, a Nyugati Jelen 72 éves munkatársának ítélte oda, akinek gazdag, sokszínű pályáját a lap munkatársa, Kiss Károly ismertette.

Nívódíjjal tüntették ki kiváló televíziós tevékenysége elismeréseként Kacsó Edithet, aki Székelyföldön kezdte tévés szerkesztői munkáját, és tíz éve a Román Televízió bukaresti magyar adása szerkesztőségének munkatársa. Méltatója, Szekeres Attila, a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap újságírója elmondta: Edith nem csupán dolgozik, hanem szívvel-lélekkel „benne van” riportjaiban, interjúiban.

Bodolai Gyöngyi marosvásárhelyi újságíró a nyertese idén az oknyomozó, tényfeltáró riportok születésének serkentéséért létrehozott, évente versenyeztetéssel felajánlott Oltyán László-díjnak, melyet tavaly nem ítélt oda a grémium. A regényeiről, rádiójátékairól, riportkötetéről ismert, 1935–1990 között élt, Marosvásárhelyen újságíróként dolgozó Oltyán László családja által alapított emlékdíjat Szucher Ervin, a Krónika napilap munkatársa adta át.

Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a MÚRE grémiumának javaslatára idén Bajna György gyergyószentmiklósi újságírót díjazta a kulturális értékek népszerűsítése érdekében végzett kimagasló újságírói tevékenységéért. A díjazott leginkább a Hargita Népe gyergyószéki tudósítójaként ismert, de riportfilmeket és tévés tudósításokat is folyamatosan készít a nyugdíjas újságíró. Munkáját Nagy Miklós Kund méltatta.

Kapcsolódók

Kimaradt?