ETV

Erdélyi szászokról az Erdélyi Magyar Televízióban

A szászokról keveset tudunk, de Szászföldön átutazva mindenki megcsodálja e népcsoport jellegzetes erődtemplomait, míves házait. A közösség gazdag kultúrájának nyomai a mai napig egyedülálló módon emlékeztetnek egy letűnt kor, egy eltűnt népcsoport szebb napjaira. A második világháború előtt is 250 ezres népesség a román politika hatására mára mindössze néhány ezerre csökkent. Az itt maradtak átlagéletkora pedig 70 év. Az egykor gazdag szász vidékeket Ceauşescu kommunista országának kisebbségpolitikája mondhatni teljesen elnéptelenítette.  A diktátor az akkori német kormánnyal kötött egyezményében 10-12 ezer márka fejpénzért 10-11 ezer németnek adott kivándorlási engedélyt. Az 1990-es években már szabad útlevéllel további 150 ezer szász hagyta el a reménytelennek tűnő országot.

Ennek ellenére a szászok szülőföld iránti ragaszkodása nem szűnt meg. Azok, akik külföldre kényszerültek, néhány hétre minden évben hazajönnek, élettel töltve meg szülőföldjüket.

Az Erdélyi Magyar Televízió Metszet című adásának stábja Szászföldre látogatott. Maros és Szeben megyei szász településeken beszélgettek itthon élő, illetve Németországból hazalátogató erdélyi szászokkal. Beszélgettek az itt maradt épített örökség sorsáról, az itthon maradt közösség mindennapi gondjairól, kihívásairól. A szászföldi látogatásról készített összefoglalót szeptember 3-án, kedd este hét órától láthatják az Erdélyi Magyar Televízió képernyőjén.

Kimaradt?