Ötórás orgonamaraton volt a kolozsvári Szent Mihály templomban

Ötórás maratoni orgonahangversenyt tartottak szombaton délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében a város főterén álló Szent Mihály plébániatemplomban.

A barokk orgona billentyűinél Pozsár Róbert, Miriam Marinescu, Miklós Noémi, Horváth Zoltán, Csengeri Kostyák Zsuzsa és Potyó István kolozsvári orgonaművészek váltották egymást. Előadásukban G. Frescobaldi, J. S. Bach, G. Muffat, J. Pachelbel, M. Zippoli, F. Mendelssohn, C. Franck, Liszt Ferenc, E. Kraus, J. Alain, O. Messiaen és sok más szerző művei csendültek fel. A közönség más orgonahangversenyektől eltérően nemcsak hallgathatta, hanem kivetítőn nézhette is az előadókat.

Potyó István, a Szent Mihály templom kántora az MTI-nek elmondta, hogy a Johannes Hahn nagyszebeni orgonaépítő mester által 1753-ban épített, később többször is kibővített orgona az egyik legjobb romániai barokk orgona. A hangszer - legutóbbi, 1990 és 1996 közötti bővítése után - 35 regiszterrel rendelkezik. Sajátossága, hogy az egymástól távol felszerelt manuálok által úgy lehet négykezes műveket előadni rajta, hogy a két előadóművész nem zavarja egymást.

Kimaradt?