Érmelléken vette át Jókai Anna írónő a Bocskai-díjat

Jókai Anna írónak ítélte a Bocskai István Társaság idei díját, amelyet az érmelléki Szentjobbon vehetett át az alkotó.

Jókai Anna író az MTI-nek pénteken elmondta: a Bocskai-díjat olyan emberek kaphatják, akik következetes és hosszan tartó munkával szolgálták a magyarság ügyét, ismerik a magyarság testvériségének a szellemét és sokat tettek az emberiség szolgálatában.

Hozzátette: mindig nagyon örül a közösségektől származó elismeréseknek, mert pontosan láthatja mögötte az emberek arcát, törekvéseiket. Emellett erősen érinti, ha olyan közösségek keresik meg, amelyekkel személyes kapcsolata nem volt, mégis értékelték a munkáját. Jókai Anna úgy fogalmazott, hogy a Bocskai Társaság elismerésének azért is örül, mert erdélyi díjról van szó, amely mindig a szíve csücske volt.

Az írónő a kitüntetést egy baráti közösségben vehette át július 28-án az ottani református templomban és kérésnek eleget téve elmondta az Ima Magyarországért című verset. Felidézte: az ünnepségen arról beszélt, milyen fontos dolog éppen azokban a napokban átvenni ezt az elismerést, amikor arról van szó, hogy jobban össze kellene tartani, figyelni egymásra határon kívül és belül. Beszélt a testvéri szeretetről és arról, hogy úgy kell ragaszkodnunk egymáshoz, mint egy nagy családnak, mint ahogy a gyermek ragaszkodik az anyjához akkor is, amikor kicsit távol kerül tőle.

Az író sokrétű munkásságáért számos rangos elismerést kapott: 1970-ben József Attila-, 1994-ben Kossuth-, 1999-ben Magyar Örökség, Tiszatáj, 2000-ben Magyar Művészetért Díjat, 1999-ben övé lett az Év Könyve jutalom, 2003-ban az Arany János-nagydíj, majd 2004-ben a Prima Primissima díj is. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben a Köztársasági Elnök érdemérmével tüntették ki. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Budapest díszpolgári címét is.

Kimaradt?