A Bányavakságot többszörösen jelölték a Színikritikusok Díjára

Három jelölést is magáénak tudhat a Bányavakág a Színikritikusok Díjára. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió koprodukciójában, a Sebestyén Aba rendezésében bemutatott darab Székely Csaba által a legjobb új magyar dráma / színpadi szöveg, Bányai Kelemen Barna révén a legjobb férfi mellékszereplő, Boros Csaba által pedig  a legjobb színházi zene kategóriában érdekelt. A Színházi Kritikusok Céhe által közzé tett listán Erdélyből csak ez a produkció szerepel.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 33. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A tizenöt kategória mindegyikében három-három jelölt verseng, s hogy ki kapja meg a díjat, az 2013. szeptember 22-én, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában megrendezett átadó ünnepségen derül ki.

Kimaradt?