„Félszigettó Fugetta” avagy slam poetry döntő

A „Félszigettóból”, ahol talán „fesztiváltozol” egyetlen művész jutott tovább az I. Erdélyi Slam Poetry Bajnokság döntőjéből a magyarországi vetélkedőre a tíz szóforgatóból, akik négy előselejtező (Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Marosvásárhely) rostáin át verselték magukat a végső megmérettetésig. Az első helyre az imént idézőjelbe tett sziporkákat feltaláló, „Cigicsikkszeredából” érkezett André Ferencet emelte a zsűri pontozása.

Az öttagú bizottság három szakmai bírája, vagyis az elismert slammerek mellett mint Horváth Kristóf avagy Színész Bob, Simon Márton és az est folyamán fellépő Akkezdet Phiai együttesben szövegelő Závada Péter mellett a közönségből helyben kiválasztott két bíra értékelte 1-től 10-ig terjedő pontszámmal a produkciókat.

A tíz fellépő igen változatosan használta ki a rendelkezésére álló három percet: életcélokról, életstílusról, slamről, költészetről, zenéről, bulizásról, szerelemről, otthonkeresésről a hazában és - a hallgatóság meghökkenésére (több szempár is értetlenül összenézett) - egymás és a közönség (a líra megszólítottjai) szapulásáról is szóltak a rímek.

Az első fordulóban a sepsiszentgyörgyi Müller Henrietta kapta a legtöbb tízest, és a bekiabált mondatot, hogy: „Müller Heni maga a slam”. Szoros versenyben viszont a második forduló után, ahová öten jutottak tovább (Müller Henrietta, André Ferenc, Gábos Dezső, Győrfi Kata, Vass Ákos), második helyre csúszott. A dobogón két lány követte André Ferencet, a sorban a harmadik Győrfi Kata lett.

Kimaradt?