Életre kel a történelem Mikházán

A történelem életre kel! mottóval szerveznek Római Fesztivált Mikházán augusztus 3-án. A Maros megyei múzeum munkatársai, Nicoleta Man és Pánczél Szilamér a Múzeum kávézóban ismertette az újságírókkal az egész napos programot.

Az augusztus 3-án, szombaton Mikházára látogató érdeklődők belekóstolhatnak abba, hogy mit jelent, amikor a történelem életre kel – ígéri Pánczél Szilamér, aki elmondta, első alkalommal kerül sor az egynapos rendezvényre, és reméli, hogy az elkövetkezendőkben több napos fesztivállá növi ki magá. A Mikházán, a Csűrszínházban sorra kerülő rendezvényt a Maros megyei múzeum szervezi az Artecotur Egyesülettel és a Csűrszínház Egyesülettel közösen.

Az Európai Unió által finanszírozott Erasmus csereprogram keretében 50 egyetemi hallgató és 20 szakember tartózkodik egy hónapig Mikházán terepgyakorlaton. Berlinből, Kölnből, Erfuhrtból és a Budapesti műegyetemről érkeznek, illetve ott lesznek az ELTE, a kolozsvári, a marosvásárhelyi egyetemek diákjai is. Mikházán három feltárási helyszín lesz: a katonai tábor, ahol a második században 500 gyalogos római katona tartózkodott, a római fürdő, amelyről még Orbán Balázs is pontos leírást adott, és amelynek maradványait a kommunizmus évtizedei alatt semmisítették meg, illetve az a civil település, amely a katonai tábort szolgálta ki.

Az augusztus 3-i programról Pánczél Szilamér elmondta: a hivatalos megnyitót felvonulás követi, amelyre az önkéntesek és a terepgyakorlat résztvevői felöltöznek korabeli viseletbe, és amelynek része lesz egy rituálé, isteneknek való áldozás és fegyvertisztítás is. A Rómaiak Mikházán címmel kiállítás nyílik az iskolában, majd a résztvevők vezető irányításával megtekinthetik a római tábort, az ásatások egyik helyszínét. Egész napos ókori játszóház várja a gyerekeket, kézműves foglalkozásokon sajátíthatják el a kicsik és nagyok a mozaikkészítés, kerámiázás, fodrászat, szabóság, kőmegmunkálás fortélyait, de beletekinthetnek a római borászat, cukrászat és társasjátékok titkaiba is.

Ezen kívül gyászszertartást és gladiátorharcokat is bemutatnak, ahogy a légiós katonák hadgyakorlatába is bepillanthatnak az érdeklődők, lesz ókori filmmaraton, római borkóstoló,  a gladiátoriskola bemutatása és előadás román, majd magyar nyelven arról, hogy mit tettek értünk a rómaiak, mi mindent köszönhetünk nekik. Érdekes színfoltnak ígérkezik a rabszolgavásár, ahol a különböző műhelyekben dolgozó önkéntesekre lehet licitálni és egy-egy írnok, vagy kőfaragó szolgáltatásait igénybe venni.

Mikházán 1960-ban végezték az első feltárásokat, amit 2004-ben követett egy újabb régészeti kutatás a Castrumban, majd 2011-2012-ben a civil településen. Ezt szeretnék kiszélesíteni az augusztus 18-ig tartó feltárási munkálatokkal. Ahogy Pánczél Szilamér jelezte, jelenleg ez a legnagyobb régészeti feltárás az egész országban.

Miháza megközelíthető Marosvásárhelyről a rendszeres autóbuszjárattal, amely reggel 6,30-kor, 10,30-kor, 13,30-kor és 15,30-kor indul, visszafele pedig este fél 10-kor van az utolsó járata. Személygépkocsival a Marosvásárhely - Nagyernye – Mikháza útvonalon közelíthető meg,  kerékpárral pedig a Római Limes útvonalon: Marosvásárhely – Jedd – Nyárádszereda – Csíkfalva – Mikháza irányában. Még több tudnivalót a rendezvénysorozatról itt találhat az érdeklődő. 

Kimaradt?