SzabadságFesztet szerveznek Bihar megye ifjúságának
A Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) július 4 és 7 között szervezi meg első alkalommal a SzabadságFeszt elnevezésű ifjúsági fesztivált, melyre a margittai városi strandon kerül sor. A rendezvény egy fesztivállal egybekötött műhelytábor, amelyen Bihar megye valamennyi ifjúsági szervezetének tagjai találkoznak, azzal a céllal, hogy minél több fiatalt szólítsanak meg, akik ifjúsági szervezetek aktív tagjai vagy legalábbis szimpatizánsai lehetnek.
A fesztivál két részből áll. A strand parkolójában lesz felállítva a színpad, amelyen a koncertek, táncbemutatók lesznek láthatóak. Itt lesznek továbbá sörsátrak, szabadtéri étkezési lehetőség, vidámpark. A rendezvény ezen része nyitott bárki számára és teljesen ingyenes.
A fesztivál másik része a zárt strand területén lesz. Itt lesznek a résztvevők sátorhelyei, egy rendezvénysátor, mely a Stand Up Comedy illetve az előadások illetve a szervezetek közötti vetélkedők helyszíne lesz. Esténként vízi diszkó és beach party lesz. A fesztivál ezen része zártkörű, elővételben megvásárolható jegyek alapján lehet részt venni rajta. A négynapos jegy ára 30 lej, míg a napijegyekhez 15 lejért lehet hozzájutni.
A fesztivál július 4-én, csütörtökön veszi kezdetét, délutántól lehet regisztrálni, illetve elfoglalni a sátorhelyeket, majd este ismerkedős beach-partyval indítanak a szervezők a strand medencéjében.
Július 5-én, pénteken délelőtt vizes counter strike illetve asztaltenisz, valamint strandröplabda bajnokságok lesznek, majd délután 17:30-kor kerül sor a hivatalos megnyitóra. 18 órától Bihar megye humoristája, Kun Zsolt szórakoztatja majd a közönséget, ezt követően pedig színpadi kavalkád lesz, melyen Bihar megyei fiatal tehetségek mutatják be énektudásukat a színpadon. Este Bihar megyei DJ-k keverik majd a zenét, illetve medence parti is lesz.
Július 6-án, szombaton délelőtt kezdődnek az előadások, a következő ifjúságpolitikai témakörökben:
- Az oktatás és munkaerőpiac közötti kapcsolat. Fiatalok beilleszkedése a munkaerőpiacra.
- Mire vállalkoz(z)unk?
- A család, mint befolyásoló tényező a „menjünk vagy maradjunk” kérdésben.
Az előadásokat követően a Szomszédnéni Produkciós Iroda szórakoztatja majd a jelenlévőket, majd ismét színpadi kavalkád lesz, este pedig a magyarországi sztárvendég, L.L. Junior koncertezik. A szombat este retró bulival és medence partival zárul.
A rendezvény zárónapján, július 7-én vasárnap délelőtt folytatódnak az ifjúságpolitikai előadások a következő témakörökben:
- Önkéntesség, avagy a siker egyik kulcsa
- Pályáz(z)atok
- Public Relation (PR) a civil életben
Kora délelőtt a szervezetek közötti vetélkedők lesznek, majd eredményhirdetések, illetve ismét színpadi kavalkád. A fesztivál a magyarországi Kerozin élőkoncertjével zárul.
A SzabadságFeszt fővédnöke a margittai fiatal, ismert és elismert politikus, a körzet parlamenti képviselője, Cseke Attila.
A főszervező VIDIFISZ partnerei a Bihar Megyei Tanács, Margitta Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Margittai Ifjak Köre, a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szövetség illetve a Nagyváradi Magyar Diákszövetség.
Jegyek elővételben valamennyi vidéki ifjúsági szervezetnél kaphatóak, Nagyváradon az NMD-irodában, míg Margittán a MIK-nél és az RMDSZ-székházban.
További információkért hívhatják Bántó Norbert VIDIFISZ elnököt a 0757 / 021128-as telefonszámon, vagy Major Lóránt ügyvezető alelnököt a 0742 / 693809-es telefonszámon.
PROGRAM
Július 4 – Csütörtök
17:00 – Kapunyitás
17:00 – 22:00 Beköltözés, Sátorverés, Strandolás
22:00 – Medenceparti
Július 5 –Péntek
10:00 – Vizes Counter Strike
13:00 – Asztaltenisz bajnokság
15:30 – Strandröplabda bajnokság
17:30 – Hivatalos megnyitó
18:00 – Stand Up Comedy – Bihar megye humoristája: Kun Zsolt
19:00 – Színpadi kavalkád
21:00 – Bihar megye DJ-i
22:30 – Light medenceparti (Vizi diszkó, Beach party)
Július 6 – Szombat
10:00 – Ifjúságpolitikai előadások:
- Fiatalok jövőképe a Partiumban, avagy menni vagy maradni?
- 10:00 – Az oktatás és munkaerőpiac közötti kapcsolat. Fiatalok beilleszkedése a munkaerőpiacra.
- 11:00 – Mire vállalkoz(z)unk?
- 12:00 – A Család, mint befolyásoló tényező a „menjünk vagy maradjunk” kérdésben.
15:00 – Ifjúsági szervezetek közötti vetélkedők a medencében I.
17:30 – Stand Up Comedy – Szomszédnéni Produkciós Iroda
19:00 – Színpadi kavalkád
21:30 – L.L. JUNIOR koncert
22:15 – Retró buli
23:00 – Light medenceparti
Július 7 – Vasárnap
10:00 – Ifjúságpolitikai előadások:
- 10:00 – Önkéntesség, avagy a siker egyik kulcsa
- 11:00 – Pályáz(z)atok
- 12:00 – Public Relation (PR) a civil életben
15:00 – Ifjúsági szervezetek közötti vetélkedők a medencében II.
17:30 – Eredményhirdetés, Díjátadás, Kiértékelés
18:00 – Záró műsor
19:00 – Partiumi fiatal tehetségek kavalkádja
21:00 – KEROZIN koncert