Emberi jogok világnapja: ingyenes, online roma filmfesztivált szerveznek

Ingyenes roma filmfesztivált kezdődik csütörtökön az online térben az emberi jogok világnapja alkalmából; a péntekig tartó eseményt panelbeszélgetések is kísérik. A budapesti Romédia Alapítvány által szervezett kétnapos filmfesztivál kínálata Magyarország határain kívülről is elérhető.

A fesztivál célja megismertetni a szélesebb közönséggel a roma alkotók műveit, valamint hogy segítséget nyújtsanak a vírushelyzetben a roma művészeknek. A műsorban idén megjelent friss alkotások mellett három magyar filmpremier is szerepel – közölte a Romédia Alapítvány az MTI-vel.

A fesztivál Roz Mortimer rendező A halhatatlan nő (The Deathless Woman) című dokumentumfilmje vetítésével kezdődik csütörtök este, magyarországi idő szerint 7 órakor. A hibrid, dokumentarista és játékfilmes eszközökből építkező mű 77 évet ölel fel, a náci rémtettektől a szélsőjobboldali ideológiák újjáéledéséig, bemutatva Európa elmúlt majd száz évét a roma közösség aspektusából.Csütörtök este lesz látható az Emlékek az Appleby lóvásárról című brit dokumentumfilm, majd Galya Stoyanova Lapok életem könyvéből című kisfilmjét, azután pedig Sami Mustafa 2015-ös Törvények csapdájában című dokumentumfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Pénteken délután a gyerekeknek szóló szekció lesz elérhető online. A szekció célja, hogy a legkisebbeket is megszólítsa olyan művekkel, amelyek a roma kultúrát népszerűsítik és a kulturális különbségek békés áthidalásának fontosságát hirdetik.

A műsorban szerepel a Kecskemétfilm Cigánymesék sorozatának két része, a Hogyan lett az ember és A Nap és a Hold története című rajzfilmek. Először lesz látható a magyar közönség számára a Bango Vassil című animációs film, amely az együttműködés fontosságát hangsúlyozza a balkáni országokban népszerű Bango Vassil nevű védőszent legendájának modern feldolgozásával.Ugyancsak magyar premier lesz a romániai roma rabszolgaságot hűen ábrázoló, Felszabadító levél (Bilet de iertare) című rövidfilm. A film a tizenkilencedik századi nemesi házban szolgáló anya és fia történetét mutatja be. Alina Serban elsőfilmes rendező, színész igaz történeten alapuló alkotásából a jövőben egész estés film is készül. A rövidfilm magyar felirattal lesz megtekinthető pénteken este.Egyes roma alkotók munkája nem roma témát dolgoz fel: Pablo Vega és csapata a tanzániai wagogo nép zenéjét mutatja be különleges művészi vízióval az Afrika: az ütemben (december 11.) című filmben. Hamze Bytyci egy lengyel zsidó holokauszt-túlélő nő igaz történetét dolgozta fel a Hiszek a szeretetben című alkotásában, míg Bársony Katalinnak, Romédia Alapítvány ügyvezető igazgatójának Irvin Mujcic című egyedi portréfilmje a srebrenicai mészárlást mutatja be egy túlélő történetén keresztül.

Az alkotók és a panelbeszélgetések résztvevői közül többen is a Nemzetközi Roma Filmbizottság tagjai, köztük Bársony Katalin, Galya Stoyanova, Pablo Vega, Hamze Bytyci, Sami Mustafa és Artur Conka. A panelbeszélgetés résztvevői között van még Daróczi Ágnes újságíró-szerkesztő és Margareta Matache, a Harvard Egyetem professzora is.

A filmek megtekintéséhez itt kell regisztrálni, ezt követően az érdeklődők e-mailben kapják meg a pontos programot és a linkeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?