Hétfőn veszi át Szűcs Ervin a Bánffy Miklós Vándordíjat

A Születésnap című előadásban, Christian szerepében nyújtott kiemelkedő alakításáért Szűcs Ervin színész veszi át ma, hétfő este a Kolozsvári Állami Magyar Színház Bánffy Miklós-vándordíját, a 8 órától kezdődő előadás után.

A társulat egyébként akciós jegyekkel búcsúzik a 2012/2013-as évadtól: a Leonce és Léna (r. Tompa Gábor, június 16-án este 8 órától), a Romok igaz menedék (r. Tompa Gábor, június 19-én este 8 órától), valamint a Leonida Gem Session (r. Tompa Gábor, június 20-án este 8 órától) című előadásokra 5 lejért lehet jegyet váltani. Aki pedig jegyet vált a Leonce és Léna, valamint a Romok igaz menedék című előadásra is, a Leonida Gem Sessiont ingyen nézheti meg.

A Leonce és Léna vasárnapi, június 16-i előadása előtt, 18.30 órától kerül sor Makkai Bence fotókiállításának megnyitójára, amelyen az Atelier 200 színházi workshopon készült fényképek tekinthetők meg. A kiállítást Visky András nyitja meg, a jelenlévők megtekinthetik majd a workshopon forgatott filmet is.

A Leonce és Léna című előadás, 2010-es bemutatója óta számos turnén, fesztiválon vett részt. Többek között Szarajevóban, Bogotában és Prágában láthatta a közönség, június 28-án pedig a németországi Giessenben sorra kerülő Büchner International színházi fesztiválon vesz részt. Az előadást az UNITER a 2010-es év Legjobb előadásának, illetve Legjobb díszlettervezőjének (Carmencita Brojboiu) járó elismerésre jelölte, Viola Gábor pedig elnyerte a Legjobb férfi mellékszereplő díját.

A Romok igaz menedék című táncszínházi előadásban Györgyjakab Enikőt, Albert Csillát és Sinkó Ferencet láthatja a közönség. Az előadás június 23-án a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján vesz részt.

A Caragiale nyomán szabadesésben: Leonida Gem Session című előadást a társulat nemrég nagy sikerrel játszotta Budapesten, a Vígszínház meghívására. Az előadás főszerepeiben két UNITER-díjas színészt: Bogdán Zsoltot és Hatházi Andrást láthatja a közönség.

Az előadásokra a színház jegypénztáránál, vagy online, a Biletmaster.ro oldalon lehet jegyet váltani.

Bánffy Miklós Vándordíj átadása

Június 10-én, hétfőn este 8 órakor kezdődő Születésnap című előadás végén, este 10 órakor kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Bánffy Miklós Vándordíj átadására. A díjat SZŰCS ERVIN színművész veszi át a 2011/2012-es évadban, a Születésnap című előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért, Christian szerepében. A díjat a színház Művészeti Tanácsa ítéli oda a lezárult évad legjobb művészi teljesítményéért. Idén a tavalyi kitüntetett, Hatházi András adja át a rangos elismerést. A díj támogatója a kolozsvári Quadro Galéria.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?