Hetente jelentkeznek online beszélgetésekkel erdélyi magyar írók, költők

Az erdélyi magyar írókkal, költőkkel rendszeresen találkozókat, beszélgetéseket szervező Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a járványhelyzethez igazodva hetente jelentkező online eseménysorozatot indított, A hét szerzője címmel. Következő meghívottjuk Lövétei Lázár László, József Attila- és Radnóti-díjas költő, műfordító, szerkesztő.

Az E-MIL tagjait bemutató A hét szerzője sorozat október közepén indult, az első meghívott Egyed Emese költő, író volt, akivel Demeter Zsuzsa irodalomtörténész beszélgetett, a második pedig Szántai János író, akit Papp Attila Zsolt költő, szerkesztő kérdezett. A beszélgetéseket az E-MIL Facebook-oldalán két részben közvetítették, de utólag is visszanézhetőek az írószervezet Youtube-csatornáján, ahol így hétről-hétre épül az online interjú-antológia. A beszélgetéseket felolvasások színesítik, Dimény Áron, illetve Szűcs-Olcsváry Gellért színművészek közreműködésével.

Ezen a héten Lövétei Lázár László lesz reflektorfényben, a József Attila- és Radnóti-díjas költőt, műfordítót, szerkesztőt Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista kérdezi. Beszélgetésüket szerda és csütörtök délután héttől közvetítik az E-MIL Facebook-oldalán, majd negyed órával később YouTube-on. Lövétei Lázár László tanulmányait Kolozsváron, a műszaki egyetemen (1990-1992), majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-román szakán (1993–1998) végezte, 1998-től 2019-ig a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010-től szintén 2019-ig főszerkesztője volt. Nemrég Salvatore Quasimodo Emlékdíjjal tüntették ki. Kutatási területéről, Arany János költészetéről korábban a Maszolnak is beszélt.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult sorozat meghívottait a kolozsvári Video Pontes stúdióban és a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdióban ültetik kamerák elé, az eseménysorozat grafikai arculatát Tibád Eszter és az IDEA Plus műhely készítették.

Kapcsolódók

Kimaradt?