Elhunyt munkatársunk, Bogdán Tibor újságíró

Elhunyt szerdán Magyarországon, életének 74. évében Bogdán Tibor újságíró, publicista, a Maszol munkatársa.

A kolozsvári születésű Bogdán Tibor a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán végzett 1968-ban, de nem a színészi, hanem az újságírói pályát választotta. Elsőként szülővárosa napilapjánál, az Igazságnál dolgozott riporterként, később az Előre országos napilap szerkesztője, majd felelős szerkesztője volt, de négy évig vezette felelős szerkesztőként a Falvak Dolgozó Népe mezőgazdasági hetilapot is.

A rendszerváltás előtti években egy évig munkanélküli, majd 1989-ig a Munkásélet felelős szerkesztője és osztályvezetője volt. 1990-ben a bukaresti Valóság folyóirat főszerkesztője lett, közben a Magyar Hírlapnak is tudósított, majd a Magyar Rádió, később a Duna Televízió bukaresti tudósítójaként tevékenykedett.  1997-től a Román Rádió bukaresti magyar adását, 2004-től pedig a Bukaresti Magyar Közlöny című havi folyóiratot vezette.

Magyarországra való áttelepülése után, 2006-tól az Új Magyar Szó országos napilap háttér rovatának vezetője, a napilap 2012-es megszűnésétől a Maszol munkatársa volt. Cikkei, írásai több riportkötetben jelentek meg. A portálunkon megjelent publicisztikai írásai itt olvashatók.

Kimaradt?