EMKE-életműdíj két vásárhelyi újságírónak

Vasárnap késő este tűzijátékkal ért véget a 17-ik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat, ahol a vásár és lacikonyhák mellett volt népművészeti kiállítás, fotótárlat, nótaest is, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete két életműdíjat adott át.

Nagy Miklós Kund és Kelemen Ferenc részesült az idén az EMKE életműdíjában. A két újságírót a református egyház Diakóniai Otthonának Bocskai termében köszöntötték. Nagy Miklós Kund a Népújság főszerkesztőjeként vonult nyugdíjba, ám továbbra is aktív, ír, valamint részt vesz a művelődési eseményekben, kiállításokat nyit meg. Laudációjában Sebestyén-Spielmann Mihály felsorolta mindazt, amit a – pályáját tanárként kezdő, majd rádióriporterként folytató újságíró megvalósított. A Marosvásárhelyi Rádió munkatársaként már elkezdte felleltározni mindazt az értéket, amely az erdélyi művészetet jellemzi, képzőművészekkel, írókkal készített interjúkat. Végül az írott sajtónál állapodott meg és teljesedett ki karrierje. 

Kelemen Ferencről Ábrám Zoltán mondta el, hogy mi mindennel foglalkozott a művelődés terén, táncot tanított, mozgáskultúrát oktatott, majd rádióriporterként ért pályafutása csúcsára. A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt, majd a Bukaresti Rádiótól vonult nyugalomba. 

A Marosvásárhelyi Fotóklub Haragos Zoltán és Tordai Ede kiállításával ünnepelte fennállásának 60-ik évfordulóját. Ennek tiszteletére a néprajzi múzeumban nyílt közös kiállításuk, amely június végéig tekinthető meg. 

A főtéren nyílt népművészeti vásár felirata napokig foglalkoztatta az internetezőket. A polgármesteri hivatal által készített óriásfelirat ugyanis hibásan, Népművészti Vásárnak hirdette az eseményt. A standokon többnyire a román népi mesterek termékei voltak kaphatók, néhány korondi fazekas kivételével.

A városnapok keretébe illeszkedett a Glocal elnevezésű workshop is, amely Marosvásárhely fejlesztéséről, a tudomány, a gazdaság, az oktatás, a művészet és a kultúra terén történő tervekről, megvalósításra érdemes elképzelésekről, konkrét tennivalókról szólt. 

 

Kimaradt?