Elérhetővé vált több száz népzenei fotó Halmos Béla hagyatékából

Elérhetővé vált több száz népzenei fotó Halmos Béla népzenész, népzenekutató hagyatékából a Hagyományok Háza Médiatár weboldalán, írja az MTI.

Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása 2013 júliusában hunyt el. Több mint négy évtizedes aktív tevékenysége alatt zenészként, folklórgyűjtőként, oktatóként és szervezőként a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, jelentős életművet hagyva maga után.Folklórgyűjtéseit, kéziratait, könyvtárának egy részét és mesterhegedűjét magába foglaló hagyatékát a Hagyományok Háza 2014-ben vásárolta meg, majd elkezdte a hatalmas anyag feldolgozását.

A Halmos-hagyaték egyik fő egysége a fotógyűjtemény, amelynek a folklorizmus szempontjából jelentős része a gyűjtéseken készült 4100 fénykép, míg a revival mozgalom, színpadi folklór, táncház témakörébe 900 kép tartozik. Az összesen 5000 képből álló fotóanyagból a digitalizálást követően a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Archívuma az interneten már korábban hozzáférhetővé tett egy szűk reprezentatív válogatást, ez bővült mintegy 300 adatolt fényképpel. Mivel Halmos Béla főként erdélyi falvakban járt gyűjtőúton, a fotók jó része is Erdélyhez kapcsolódik.

Az érdeklődők belepillanthatnak többek között a Sebő és a Kalamajka együttes életébe, a folklórgyűjtések és a nyári népzenei táborok eseményeibe, valamint az Utolsó Óra programban részt vevő falusi zenészek is láthatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?