Elhunyt Bogdán László író, költő, újságíró

Meghalt hétfőn Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán a Háromszék napilap.

Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. 1969-től szülővárosában a Megyei Tükör munkatársaként dolgozott. 1987-től A Hét című hetilap szerkesztője volt, majd az 1990-es évektől a Háromszék főmunkatársaként közölt írásokat főként kulturális és közéleti témákban.

Termékeny író volt: évente több vers- és prózakötetet is megjelentetett. Irodalmi munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Többek között 2008-ban Márai Sándor-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott és a Román Írószövetség prózadíját kétszer is elnyerte. A Magyar Művészeti Akadémia 2011-ben választotta tagjává.

Távozásával nem csak lapunkat érte pótolhatatlan veszteség, de az erdélyi magyar kulturális élet is szegényebb lett.

Közzétette: Háromszék - független napilap Sepsiszentgyörgy – 2020. augusztus 10., hétfő

 

Széles látókörű gondolkodóként, rendkívül sokoldalú érdeklődésű értelmiségiként a háromszéki kultúrélet meghatározó személyiségei közé tartozott. Temetéséről később intézkednek.

Kapcsolódók

Kimaradt?