Forgách András drámájának ősbemutatója Váradon

Május 24-én mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című tragédiáját a szerző rendezésében. A darabot most állítják színpadra először, tehát ősbemutatóról van szó – többek között erről is szó esett a bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón.

Szabó K. István művészeti igazgató elmondta, hogy az évad utolsó bemutatójára a felújított stúdióteremben kerül sor. Ugyan az elmúlt évadokban játszott már a társulat állomáson, malomban, most viszont a hasonló előadások bemutatására alkalmas előadótér elkészültével visszatér a társulat a Stúdióba. A szerző-rendezőről annyit árult el bevezetésként, hogy igazi modern reneszánsz ember, hiszen felettébb sokoldalú: író, rendező, dramaturg, forgatókönyvíró, ugyanakkor a képzőművészetben is jártas, hiszen grafikákat is készít. Szabó K. hozzátette, Forgách Andráshoz régi barátság fűzi, ő egy olyan ember, akire felnéz, illetve mindig elolvassa legújabb írásait.

A szerző öt éve írta a darabot, előzményének tekinthető  A kulcs című drámája, amelyet Ascher Tamás állított színpadra 2005-ben. Forgách – bár rendezett már néhány alkalommal – sohasem tartotta magát rendezőnek, mindig felkérésre állított színpadra egy-egy színművet. Bár dramaturgként ugyan hosszú évekig dolgozott színházban, elmondása szerint szokatlan volt „a rendező mögül előlépni” és instrukciókat adni a színészeknek. A próbafolyamat kapcsán kiemelte, fontosnak tartja, hogy olyan közegbe került, ahol megvan a bizalom egymás iránt. Nem gondolja magát tévedhetetlennek sőt, azt tartja, mindenkinek joga van a tévedéshez, és ez igaz a társulattal közös munkára is, ahogy fogalmaz: tévedéseinken keresztül jutunk el a helyes útra. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy megtörtént eset indította a tragédia megírására, az elkeseredettség okára kereste a választ, amely nyomán valaki öngyilkosságot követ el.

A bemutató előadásra május 24-én, pénteken 19 órától kerül sor, majd 25-én, szombaton és 26-án vasárnap is megtekinthető az előadás a Stúdióban szintén 19 órától. Kettős szereposztás lévén a címszereplőt pénteken Varga Balázs, szombaton és vasárnap Hunyadi István alakítja.

Kapcsolódók

Kimaradt?