Augusztus közepén kinyithat a New York-i Metropolitan Múzeum

A New York-i Metropolitan Múzeum (Met) már augusztus közepén, vagy legfeljebb néhány héttel később kinyithat.

A múzeum keddi közleménye szerint a nyitást New York állam hatóságaival egyeztetve tervezik - írta a The New York Post online kiadásában. Daniel H. Weiss, a Met elnöke a portál által idézett levelében emlékeztetett arra, hogy a múzeum már 150 éve működik, és a jövő zálogaként tovább folytatja munkáját. Hozzátette, hogy "a múzeum az emberi szellem és a művészet erejét képviseli, amely vigaszt, inspirációt és közösséget nyújt".

A Metropolitan Múzeum március 13-án zárt be, és több mint 80 alkalmazottját kellett elbocsátania. Az intézménynek mintegy 150 millió dolláros kára keletkezett a kényszerű szünet miatt.

A nyitás után a távolságtartás szabálya miatt várhatóan kevesebb látogatót tudnak fogadni, és változhat a nyitvatartási idő is. Idén már nem rendeznek tárlatvezetéseket, beszélgetéseket, koncerteket és más közösségi eseményeket sem. A Met arra számít, hogy 2021-ben folytathatja munkáját a megszokott rendben, alapításának 150. évfordulóját is akkor akarja ünnepelni, ha kissé megkésve is.

Kapcsolódók

Kimaradt?