Online repertoárt kínál áprilisban a Szigligeti Színház

Áprilisban a költészet, a feltámadás ünnepe, a kortárs tánc és a magyar irodalom klasszikusai kerülnek fókuszba a nagyváradi Szigligeti Színház online videótárában. A március 15-én indított előadásfelvétel-sorozat keretében a teátrum három társulata minden héten egy-egy korábbi produkciójának videóanyagát teszi közzé.

A #maradjotthonnézzélszínházat kampány célja, hogy színt lopjon a hétköznapokba, és ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünet ideje alatt is emlékeztesse a közönséget arra, hogy színházba járni jó. Az Arany János-bicentenárium alkalmából készített Honnan és hová? című verses összeállítást április 11-én, szombaton 19 órától láthatják az érdeklődők a színház Facebook-oldalán és youtube-csatornáján.

Április 12-én, húsvétvasárnap a Jorge Luis Borges Márk evangéliuma című novellából született Idegen című táncszínházi produkció kerül feltöltésre a Szigligeti Színház online videotárába. Ezt követően, április 13-án, húsvéthétfőn, a családoknak kedveznek az utóbbi évek egyik legsikeresebb gyermekelőadásával, a Leánder és Lenszirommal, amelyet 17 órától közvetítenek.

A hónap hátralevő részében folytatják a magyar irodalomoktatást támogató sorozatot, amelynek keretében a klasszikus magyar irodalom olyan alkotóit mutatják be színházi eszközökkel, mint Petőfi Sándor, Arany János vagy Ady Endre.

A húsvét utáni áprilisi műsorrend:

  • Április 15., szerda, 10.00, Oscar Wilde: A boldog herceg, r.: Vadas László
  • Április 17., péntek, 19.00, Ütközések, r.: Dimény Levente
  • Április 22., szerda, 10.00, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa, r.: Bartal Kiss Rita
  • Április 24., péntek, 19.00, Vakfolt, r.: Tőkés Imola
  • Április 26., vasárnap, 19.00, Az eltévedt lovas
  • Április 29., szerda, 10.00, Szekernyés László: Trón alatt a király, r.: Hajdu Géza

Kapcsolódók

Kimaradt?