Erdélyi kortárs drámák vendégjátéka Magyarországon

Három erdélyi kortárs drámát mutat be Magyarországon a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. A Bányavirág, a Bányavakság és A Tér című produkciókat ezúttal Miskolcon, illetve Budapesten láthatja a közönség.

Május 15-én este 7 órától a Miskolci Nemzeti Színház Kamaratermében játsszák a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal együttműködésben készült Székely Csaba: Bányavirág című előadást, valamint május 18-án délután 5 órától Kocsis István: A Tér - monodráma Bolyai János hitéről, gyötrelméről és szerelmeiről  című produkciót a budapesti Thália Színház Arizona Stúdiójában láthatja a közönség, a Határtalan Színházi Szemle keretében. A két előadás vendégjátékát az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Ugyancsak a Határtalan Színházi Szemle keretében, május 16-án este 7 órától a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának Székely Csaba: Bányavakság című koprodukciója lesz megtekinthető a Thália Színház Nagyszínpadán.  

Kapcsolódók

Kimaradt?