Elhunyt Chrudinák Alajos, a Panoráma volt főszerkesztője

Március 11-én elhunyt Chrudinák Alajos újságíró, aki a Magyar Televízió Panoráma című külpolitikai műsorának műsorvezetőjeként, főszerkesztőjeként vált ismertté. Ebben a műsorban hangzott el 1989-ben az az interjú, amelyben Tőkés László a falurombolásokról beszélt.

Chrudinák Alajos vasárnap, március 29-én lett volna 83 éves, halálhíréről a Magyar Nemzet számolt be, miután a Duna Televízióban a Magyar szemmel – Ahogyan Chrudinák Alajos látta a világot című portréfilmmel emlékeztek meg róla.

Chrudinák Alajos az 1956-os forradalom miatt egy évet börtönben ült, amiért 2001-ben megkapta az 56-os Hősök Nagyjelvényét. A hatvanas évek végétől visszavonulásáig számtalan riport-dokumentumfilmet készített, Rózsa Ferenc- és Balázs Béla-díjas, illetve Széchenyi-emlékdíjas újságíró volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?