Nem lesz idén Awake-fesztivál a koronavírus-járvány miatt

Megvizsgálva a jelenlegi hazai és nemzetközi helyzetet, az Awake-fesztivál szervezői úgy döntöttek, elmarad az idei kiadás – jelentették be pénteken közleményben. 

Mint írják, egyebek mellett kihívást okozott a szervezőcsapatot úgy koordinálni, hogy nem találkoznak egymással, mert elővigyázatosságból otthonról dolgoznak, ráadásul a jegyeladások megcsappanásával is számolniuk kellett, valamint azzal, hogy koncerteket és turnékat mondtak le a zenekarok a járvány miatt, és ez várhatóan folytatódni fog.

Úgy döntöttek, hogy az emberek biztonságát mindenek felé helyezik, így lemondják az idei fesztivált, amelynek már negyedik éve a gernyeszegi Teleki-kastély adott volna otthont, augusztus 14. és 16. között. Üzenik, a megvásárolt jegyek érvényesek lesznek jövőre, aki viszont visszaváltaná, természetesen megteheti. 

Mint írtuk, tegnap a torockói Double Rise fesztivál jelentette be, hogy június végéről augusztus közepéig, 12-15-ére halasztják az idei kiadást. 

Kapcsolódók

Kimaradt?