Hagyományteremtő Kalotaszegi Magyar Napok

Május 31. és június 2. között Kalotaszegi Magyar Napokat tartanak Bánffyhunyadon az eddig három nyarat megért Kolozsvári Magyar Napok és az első Kalotaszegi Legényes Néptáncverseny szervezői, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és civil szervezetek kezdeményezése nyomán.

„Erősíteni szeretnénk Bánffyhunyad kalotaszegi főváros státuszát, és mint ilyent hangsúlyosabban bekapcsolni a közép-erdélyi kulturális életbe” - mondta Gergely Balázs, az EMNT kolozsvári szervezetének elnöke a hétfői esemény-beharangozó sajtótájékoztatón, amelyen megjelent a szervezők közül még Boros Lóránd, Csíki Levente, Szabó Lilla, Sántha Levente, Soós Sándor, Gergely Balázs, Vincze János és Csüdön Ferenc.

A háromnaposra tervezett rendezvény kibővült még egy nulladik nappal is: május 30-án este a magyarfenesi színjátszók mutatják be a Komámasszony, hol a stukker című vígjátékot Bánffyhunyadon. A megnyitó gála péntek este a kultúrotthonban zajlik, elsősorban zenés hangulatban. Két felnőtt együttes, a bánffyhunyadi Suhanc és a helyi kötődésű Kalotaszegi Néptáncegyüttes, illetve néhány gyerek együttes is fellép. A talpalávalót helyi népzenészek húzzák, nem különben a későbbi táncházban, ahol csak helyi táncokat járnak.

A vasárnap estét is a népzene uralja majd, lesz nótaest is, a szombat viszont a könnyűzenéé. A könnyűzenei koncertek műfaja igazodik a bánffyhunyadi (nem csak) fiatalok ízlésvilágához: a rock fellegvárában, ahol 1989 előtt is szerveztek rockbulikat, és a néptáncosok többsége ide is eljárt – emlékeztetett Boros Lóránd – fellép a Beatrice, a 20 éves kolozsvári Knock Out, a P Mobil slágereit hozó Mobil Mánia és a város énekes pacsirtája, Antal Tímea. Ugyanekkor, szombat este fellép a kolozsvári színészzenekar is.

A fülek mellett a szemek gyönyörködtetésére is gondoltak a szervezők: két kiállítás is szól majd Kalotaszegről, az egyik a kolozsvári néprajzi múzeum gyűjteményéből mutat be Dennis Galloway készítette festményeket (a művész 1927 és 1950 között élt Erdélyben, Kalotaszegen többen is őriznek a festményeiből, amelyeket Tőtszegi Tekla néprajzkutató fedezett fel a múzeum raktárában ), a másik a Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor munkáiból válogat fotókat és festményeket. Ezek a kiállítások valószínűleg a hétvége lejártával is megtekinthetők lesznek.

A kulturális programpontok közt megemlítendő, hogy irodalmi estre is sor kerül. Ennek vendége Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője lesz, Szántai János, László Noémi, Papp Attila Zsolt és Szalma Réka helikonos költőtársaival.

A tervezett előadások közül az egyik a térségben kultuszfilmmé vált Kalotaszegi Madonna írójáról, Széfeddin Sefketről, az arab filmgyártás megalapítójáról szól, egy másik pedig Vasas Samuról, aki tanárként és néprajzkutatóként termékeny évtizedeket élt Kalotaszegen.

Természetesen a gyerekek sem fognak unatkozni, gyermeknap lévén erre külön hangsúlyt fektettek: bábszínházzal és kreatív foglalkozásokkal várják a kicsiket – mondta Szabó Lilla szervező. Mindenki megtalálhatja a neki tetsző elfoglaltságot, nézhet focimeccset - Csüdön Ferenc CFR-öregfiú szerint sikerül összehozni egy CFR-U öregfiú mérkőzést is; főzőversenybe és fánksütő versenybe is be lehet kapcsolódni, illetve lehet nézelődni, kutakodni a kirakodóvásárban.

Szabó Lilla tolmácsolta az Erdélyi Kézmíves Céh elnökének, Molnár Attilának üzenetét: várja mindazon kalotaszegiek jelentkezését, akik saját kézműves termékeket szeretnének árusítani, őket biztosan nem fogják visszautasítani szemben azokkal, akik bóvlit hoznának. Az étkezést, italozást szintén helyi vállalkozók segítségével kívánják elérhetővé tenni. A vásár, illetve valamennyi szabadtéri program az ifjúsági parknak is nevezett Barcsai kertben kap helyet. Az eseményen való részvétel teljes egészében ingyenes. 

Kimaradt?