Két erdélyi előadást hívtak meg a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozóra

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A nép ellensége című produkcióját (r. Keresztes Attila) játssza, míg a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A társadalom támaszai című előadással (r. Botos Bálint) versenyezhet a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) júniusban, ha a rendezvény el nem marad a koronavírus miatt. Székely Csaba darabja is szerepel a válogatásban.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott versenyprogramban tizennégy produkció kapott helyet. A POSZT-ot a tervek szerint június 11-től 20-ig rendezik meg, ami a magyar kormány koronavírussal kapcsolatos, a színházi előadások megtartására vonatkozó határozata alapján még változhat - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.A POSZT versenyprogramját Dér András film- és színházrendező, operatőr és Uray Péter koreográfus, rendező állította össze a 2019. március 1. és 2020. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Dér Andrásnak és Uray Péternek Sándor L. István színikritikus volt segítségére.

A budapesti Katona József Színház a Bánk bán című előadással (r. Tarnóczi Jakab), a Radnóti Színház Moliere - The Passion című produkciójával (r. Hegymegi Máté) szerepel a fesztiválon.

Helyet kapott a programban az Örkény Színház Kertész utcai Shaxpeare-mosó című előadása (r. Bodó Viktor), a Forte Társulat pedig El valahová címmel (r. Horváth Csaba) mutat be darabot a POSZT-on.A Vígszínház a Pesti Színházban bemutatott A nyugat császára című darabbal (r. Rudolf Péter) lép fel a fesztiválon. A Nemzeti Színház a Macskajáték című előadásával (r. Szász János) vesz részt a versenyben.

A Rózsavölgyi Szalon a marosvásárhelyi Székely Csaba drámájából készült Semmit se bánok című produkcióval (r. Sztarenki Pál), míg a Frenák Pál Társulat a The Cage című előadással (r. Frenák Pál) képviselteti magát a rendezvényen.

A versenyprogramban a Miskolci Nemzeti Színház két előadása is helyet kapott: A vadkacsa (r. Rusznyák Gábor) és a Feketeszárú cseresznye (r. Szőcs Artúr).

A versenybe jutott 14 előadás között van a székesfehérvári Vörösmarty Színház A Vágy nevű villamos című produkciója (r. Bagó Bertalan), valamint a tatabányai Jászai Mari Színház - Népház Szutyok című előadása (r. Guelmino Sándor).

Kapcsolódók

Kimaradt?