Székely Csaba-drámákkal zárul február a Szigligeti Színházban

Február utolsó hétvégéjén a sokszorosan díjazott, a napokban Kortárs Magyar Dráma-díjjal kitüntetett erdélyi magyar drámaíró, Székely Csaba két színművét láthatja a nagyváradi közönség: február 29-én a Szigligeti Társulat által bemutatott Bányavirágot, február 29-én és március 1-én pedig a szatmárnémeti színtársulat Semmit se bánok című előadását tűzi műsorára a Körös-parti teátrum.

Az ötvenedik előadásához közeledő Bányavirág az első része annak a trilógiának, amely Európa számos országában meghódította már a közönséget, emlékeztet a színház közleménye. A tragikomikus történet középpontjában Iván története áll, akinek szembe kell néznie nemcsak szülőfaluja tradicionális értékeinek elvesztésével, hanem családja szétesésével is. Az előadás február 29-én, 19 órától látható a Szigligeti Stúdióban.

A Semmit se bánok a közelmúlt eseményeivel való szembenézés története. A dráma Dominik, az egykori titkosszolgálati munkatárs élettörténetén keresztül mutatja be, hogy a szekuritáté működése hogyan tette és teszi még mindig rá bélyegét az emberek életére. Az előadást a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában láthatja a közönség február 29-én (Papp Magda-bérlet) és március 1-én (Bessenyei György-bérlet) 17 órától, a Szigligeti Színház nagytermében.

Az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában, illetve online kaphatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?