Elhunyt Makkai János marosvásárhelyi újságíró

Elhunyt szerdán Makkai János, a Népújság című Maros megyei napilap egykori főszerkesztője, az erdélyi magyar újságírás kiemelkedő alakja.

Makkai János 1941. május 19-én született Marosvásárhelyen. Középiskolát szülővárosában végzett, majd a Vörös Zászló napilap munkatársa, közben egyetemi tanulmányokat folytatott Bukarestben. 1989. december 23-tól a szintén Marosvásárhelyen megjelenő Népújság szerkesztője, 1990 márciusától főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Művelődés, Új Élet, majd a Romániai Magyar Szó hasábjain.

Szakmai munkássága elismeréseként 1991-ben megkapta a Látó folyóirat Nívódíját, az ezzel járó pénzjutalmat a marosvásárhelyi Bernády-szobor létrehozására ajánlotta fel. 2009-ben a Szabad sajtó Alapítvány Aranytollal, majd 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?