Öt társulat vesz részt a Magyar Színházi Szövetség seregszemléjén

Székelyudvarhelyen szervezik meg a III. MAFESZT-et, a Magyar Színházi Szövetség ötnapos szakmai seregszemléjét, amelyen öt társulat vesz részt január 21-25. között.

A MAFESZT harmadik kiadásán gyermek- és ifjúsági előadások, táncszínházi produkciók, nagyszínpadi és stúdiótermi alkotások egyaránt helyet kaptak, olvasható a házigazda Tomcsa Sándor Színház közleményében. A fesztivál programját 7 erdélyi magyar tervező színházi plakátkiállítása valamint két szakmai műhelymunka teszi gazdagabbá. A fesztivál előadásairól bővebben a Tomcsa Sándor Színház honlapján, Facebook-oldalán olvashatnak, ugyanakkor a programkínálatról az Instagramon, valamint a színház szervezési osztályán is tájékozódhatnak. A jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában.

A Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy érdekképviseleti támogatást és hátteret nyújtson az erdélyi magyar színházak számára, szakmai továbbképzéseket szervezzen, valamint teret adjon egy a tagszínházak repertoárjából reprezentatív keresztmetszetet kínáló vándorfesztiválnak. A MASZÍN alapítói a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, az Aradi Kamaraszínház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Csíki Játékszín 2018-ban csatlakozott a MASZÍN-hez.

A fesztiválon résztvevő öt társulat – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház,  és a nagyváradi Szigligeti Színház, a Csíki Játékszín valamint a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – tíz előadását láthatja a székelyudvarhelyi közönség.

A fesztivál nyitóelőadása az Udvarhely Bábműhely kétszeresen díjazott ifjúsági előadása a Benedek Elek és Grandpierre Emil nyomán írt Béka-királykisasszony. Az előadás január 21-én, kedden, 11 órától látható. Este 19 órától Luigi Pirandello IV. Henrik című előadását játssza a temesvári társulat, a számos szakmai elismerésnek örvendő Victor Ioan Frunză rendezésében.A fesztivál második napján, szerdán, egy egyedi kiállítás megnyitójára kerül sor 18 órától. A POS7TER kiállítás 7 színházi grafikus, 7 stílus, 7 látásmód első találkozása több mint 7 színház plakátja által. A kiállításmegnyitót követően a Tomcsa Sándor Színház nagysikerű előadása, A mi kis városunk lesz látható. 

Csütörtökön, január 23-án a Csíki Játékszín Borisz Akunyin Sirály című előadását fogja játszani, Albu István rendezésében. Pénteken, 11 órától a kicsiket várják a színházba a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának Szélszabadító előadására. Ezt követően a fesztivál programja a táncszínház kedvelőinek kedvez, hiszen 12:30 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Ki vagy te, táncszínház? című, a táncszínházat ismertető előadása, majd 14:30 órától a Vakfolt című, a táncszínházat összművészeti alkotásként értelmező előadását tekintheti meg a nagyérdemű.

Frank Wedekind A tavasz ébredése azonos című drámájának „fizikai színházi” kísérletét, Györfi Csaba rendezésében, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata fogja játszani, este 19 órától. A fesztivál utolsó napján, szombaton a nagyváradi Szigligeti Színház két előadása lesz látható. Délelőtt 11 órától egy rendhagyó irodalomórára várják az ifjabbakat, melynek során Arany János Toldi című művét próbálják meg közelebb hozni a tinédzserekhez. A fesztivál záró előadását Szép Ernő-Guelmino Sándor Lila ákác című művét, Botos Bálint rendezésében, két időpontban is megtekintheti a fesztivál közönsége 16:30-tól, valamint este 20 órától.

A MASZÍN célkitűzéseinek megfelelően, a III. MAFESZT idején két szakmai műhelymunkára, egy kommunikációs, valamint egy improvizációs színész workshopra is sor kerül. Kétnapos, workshoppal összekötött találkozóra várják azokat a színházi alkalmazottakat, irodalmi titkárokat, akik intézményeik kommunikációs- és pr-tevékenységeit látják el, illetve marketinggel és arculattervezéssel foglalkoznak. Január 22-én és 23-án Keszeg Anna (PhD, egyetemi adjunktus Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet), illetve Csoma Nóra kommunikációs szakember fognak műhelyeket vezetni. A színművészeknek a Szövetség meghívására Andrew Hefler rendező és tréner tart improvizációs workshopot. Január 21-22-23-án 9-15 óra között kerül sor a tréningekre az Udvarhelyi Fiatal Fórum frissen felújított terében, amiket 24-én délelőtt egy utolsó találkozás alkalmával értékel ki majd a résztvevő csapat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?