Külön pénzalapot kapnak a települések saját színházaik fenntartására

Az önkormányzatok saját fenntartású kulturális intézményeik működtetésére külön pénzalapot hoz létre a kormány – mondta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.

Ennek a pénzalapnak a létrehozását a háromszéki elöljáró szorgalmazta, akit zavart az, hogy a tehetősebb városok színházait, operáit és filharmóniáit állami finanszírozásból működtetik, míg a kisebb városok, mint Sepsiszentgyörgy, saját költségvetésükből kénytelenek számtalan kulturális intézményt fenntartani.

Antal Árpád szerint a kormány által felelősségvállalással elfogadott jövő évi állami költségvetésről szóló törvényben benne van, hogy az országos személyi jövedelemadó 3 százalékát a települések kapják meg, amelyeknek saját fenntartású művelődési intézményeik vannak. A sepsiszentgyörgyi elöljáró számítása szerint ez az alap hozzávetőleg 720 millió lejre tehető, ezt a pénzt a nem állami színházak, operák és filharmóniák működésére kérhetik az önkormányzatok. Hozzátette: a múzeumok és könyvtárak fenntartását továbbra is helyi költségvetésből kell fedezni, mivel ezek általában mindenhol a megyei tanácsok alárendeltségében működnek.

Antal Árpád rámutatott, hogy Sepsiszentgyörgy évente a saját költségvetése 7-9 százalékát (mintegy 3 millió eurót) fordít a művelődési intézményei működtetésére és a kultúrái élet szervezésére. Az évente készített felmérések szerint kulturális pezsgés szempontjából Kolozsvár után a második helyen van Sepsiszentgyörgy, továbbá a háromszéki megyeszékhely és Csíkszereda azok a romániai városok, amelyek a legnagyobb összeget fordítják költségvetés-arányosan a kulturális intézményeik támogatására.

Sepsiszentgyörgy az elmúlt tíz évben több mint 20 millió eurót költött a saját kulturális intézményei fenntartására, miközben az állami finanszírozású kolozsvári kulturális intézmények több mint 100 millió eurót kaptak a központi költségvetésből – mutatott rá Antal Árpád, aki szerint emiatt a különbség miatt a nagyobb és gazdagabb városok előnyhöz jutottak a kisebb és szegényebb településekhez képest.

A javasolt pénzalap létrehozását évtizedes igazságtételként értékelte Antal Árpád, aki szerint a jövő évi költségvetésben precedensként jelenik meg az általa javasolt elv és reméli, a következő esztendőkben is működni fog ez az eljárás.

Kapcsolódók

Kimaradt?