13. Bukaresti Magyar Filmhét: A tanú cenzúrázatlan változata, friss magyar filmek

Az elmúlt év magyar filmtermését mutatja be a 13. Bukaresti Magyar Filmhét, amelyen nemzetközi fesztiválokon díjat nyert alkotásokat és felújított régebbi magyar filmeket is láthat a közönség - közölte hétfőn a Balassi Intézet bukaresti központja.

A november 10. és 18. között zajló seregszemle célja, hogy áttekintést nyújtson az elmúlt év magyar filmterméséből.

Kapcsolatot építenek a romániai forgalmazókkal

Az idén több romániai filmfesztiválon magyar film nyert díjat, emellett az elmúlt években számos magyar film került romániai moziforgalmazásba, ezért a bukaresti filmhéten hangsúlyos szerepet kap a helyi filmforgalmazókkal folytatott párbeszéd. Ennek egyik mozzanata lesz az a találkozó, amelyen Bereczki Csaba, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója érdemi tájékoztatást nyújt a magyar filmforgalmazásról romániai fesztiválszervezőknek, forgalmazóknak és kritikusoknak.

Az idén kiemelt figyelmet fordítanak a felújított magyar filmekre, egyrészt a „30 éve szabadon” emlékévhez kapcsolódóan, másrészt annak köszönhetően, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap a 2017-ben meghirdetett filmrestaurálási és filmdigitalizálási programja keretében évi 25-30 magyar játékfilmet újítanak meg. A közönség ezekből láthat néhányat a bukaresti filmhéten.

A tanúval emlékeznek a rendszerváltásra

A Filmarchívum digitalizációs és restaurációs programjára hívja fel a figyelmet nyitófilm, a szervezők Bacsó Péter A tanú című filmjének cenzúrázatlan változatát mutatják be, amely a „30 éve szabadon” emlékév egyik kiemelt romániai filmes eseménye lesz. A cenzúrázatlan változat bukaresti bemutatóján jelen lesz Ráduly György, a Magyar Filmarchívum igazgatója, aki a Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Program eredményeit ismerteti. A felújított filmek szekciójában láthatja még a közönség a Dargay Attila két rajzfilmjét, a Szaffit és a Lúdas Matyit, valamint a Moszkva tér és a Sodrásban című filmeket.

Az 1989-1990-es kelet-európai és magyarországi változásokra reflektáló szekcióban bemutatják Török Ferenc Moszkva tér, Forgács Péter NémetEgység@Balaton - Mézföld, Gazdag Gyula Magyar krónikák I-II., Schiffer Pál Elektra Kft., avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába, Almási Tamás Tehetetlenül című alkotásait.

Nemzetközi díjakat nyert friss magyar filmeket mutatnak be

A filmhéten lesz a bukaresti premierje számos olyan magyar nagyjátékfilmnek, amely a nemzetközi fesztiválokon már több rangos elismerést begyűjtött, így Pálfi György Az Úr hangja, Bergendy Péter Trezor, Topolánszky Tamás Curtiz, Ujj-Mészáros Károly X - A rendszerből törölve, Nagypál Orsi Nyitva című filmjét láthatja a közönség.

A Bukaresti Magyar Filmhét központi helyszíne idén is a Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdióterme, de lesznek vetítések a Bukaresti Egyetem Politikatudományi Tanszékén, a Point Kulturális Hubban, illetve a bukaresti Goethe Intézetben. A bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemre egy mesterkurzus keretében ellátogat Almási Tamás filmrendező, Bukarest Kulturális Központjában, az ArCuB-ban pedig a két évszázada Tibetbe induló Kőrősi Csoma Sándorra emlékeznek egy filmkoncerten.

A Balassi Intézet bukaresti székhelyén megtekinthető lesz Damokos Csaba látvány- és díszlettervező egyéni kiállítása.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?