A CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely ingyenes koncertet ad Marosvásárhelyen

A hamarosan kezdődő Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál „nulladik napján”, kedden este hét órától ingyenes koncertet ad a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében, hívják fel a figyelmet a szervezők. Az erdélyi turnén részt vevő csapat egy nappal korábban, hétfőn Csíkszeredában vendégszerepel.

A CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely 2013 végén alakult, és 2014. február 16-án debütált nagy sikerrel a budapesti Fuga Kortárs Építészeti Központban. Alapító tagjai Balogh Máté, Kedves Csanád, Rajk Judit és Tornyai Péter. A csoport céljai között első sorban az új magyar zenei élet gondozása, valamint a fiatal és rangidős zeneszerzők, alkotók, előadók összevonása szerepel. A műhely nyitott kapukkal dolgozik, a CentriFUGA bárkit szívesen lát, aki szeretne mélyebben belebújni, elmerülni az új zene fantasztikus világába, zeg-zugaiba. Igyekszik a legtöbb kortárs zene iránt érdeklődő, vagy éppen elhivatottságot érző fiatal magyar muzsikust és művészt mozgósítani.

A műhely tagjai többször felléptek már Kolozsváron is, az alapítóval, a csíkszeredai születésű Kedves Csanáddal készült interjúnk itt olvasható.A marosvásárhelyi koncerten fellép Szőcs Márton (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló), Szalai András (cimbalom) és Horváth Bálint (zongora), vezényel Kedves Csanád.

Csíkszeredában november 4-én, hétfőn 19 órai kezdettel lép színpadra a CentriFUGA. A Csíki Moziban megszervezett koncertre belépők a helyszínen, vagy online, a bilete.ro oldalon kaphatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?