Mesemusical ősbemutatójával várja a vakációban a családokat a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín október 29-én, kedden 18 órától mutatja be Muszty Bea és Dobay András Kunigunda hozománya című mesemusicaljét Márkó Eszter rendezésében. Az előadás ősbemutatónak számít, Erdélyben soha nem játszották még korábban a darabot.

Igazi vakációs családi programnak szánja a Csíki Játékszín alkotói közössége a Kunigunda hozománya című mesemusicalt. A darabot csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertették a sajtó képviselőivel. A kisiskolások, óvodások őszi szünetére ütemezett bemutatót ezúttal szabad jegyes eladásban játssza először a társulat, hogy minél többen megnézhessék a darabot - tájékoztatott Kányádi Szilárd, a Csíki Játékszín igazgatója. A musicalról szólva a színház vezetője elmondta: kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, és életkortól függetlenül kínál kikapcsolódási lehetőséget. Az előadást családi programként ajánlják, várják a szülőket, nagyszülőket gyerekeik, unokáik kíséretében a nézőtérre.

A csavaros történetben, ahogy egy meséhez illik, van királyság és királylány, bonyodalmak és próbatételek sokasága, feltűnik egy boszorkány, egy vérszomjas sivatagi rabló és egy szörnyűséges hatlábú sárkány is. Végül persze, akárcsak a legtöbb mesében, a viszontagságos és próbákkal teli út végén ezúttal is kiderül: az igazság győz, és mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését. Muszty Bea és Dobay András mesemusicalje sok humorral, zenével és dallal teli történetben ébreszti rá a hősszerelmes királyfikat, hogy Kunigunda hozományánál is van nagyobb kincs.

Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Az előadásra elővételben jegyek online válthatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?