Új élményre éhezel? Irány a vacsoraszínház!

Tavasz óta szervez vacsoraszínházi előadásokat Marosvásárhelyen az egyetemi projektből kinőtt Magaskonyhaművészett csapata. Palimadár á la carte című bohózatukkal ősztől kiszállásra is mennek, Brassó után a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokvium lesz a következő állomás.

Deli Szófia rendező és Markó Orsolya dramaturg olyan színházi projektet szerettek volna összehozni Marosvásárhelyen, amilyen addig még nem volt. A vacsoraszínház adta magát, mert egyikük sem veti meg a kulináris élvezeteket, Orsolya ráadásul nagyon szeret főzni is. Az ötletet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is támogatta.

Színház és evés kapcsán nagy valószínűséggel eszébe jut az erdélyi nézőnek a Kolozsvári Állami Magyar Színház Születésnap című előadása, amely stúdiótérben játszódott ugyan, a nézőknek viszont igazi ételt szolgáltak fel. Amiben a vacsoraszínház más, legalábbis a Magaskonyhaművészett felfogásában, az az, hogy esetükben a színházi és a kulináris élmény egyenrangú, külön-külön is értékelhető, együtt pedig „még csodálatosabb”. Az eseményeket vendéglőkben, bisztrókban szervezik meg, külön odafigyelve arra, hogy a menü passzoljon a darabhoz. Aktuális előadásuk, a Palimadár á la carte egy francia bohózat feldolgozása, az ételek így szintén franciák.

„Akkor működik a történet, ha elengeded magad”

Szófia Budapesten látott először vacsoraszínházat, de a műfaj még ott is újnak számít. Szerinte a klasszikus műfajok közül leginkább a revüvel áll kapcsolatban, de a színpad-nézőtér elkülönülése nélkül, és azzal a különbséggel, hogy azért oda kell figyelni a darabra, akárcsak a hagyományos színházban, viszont nincs meg az ott megszokott távolság nézők és színészek között.

A vacsoraszínház műfajában adná magát az interaktivitás, de ebből a szempontból a Magaskonyhaművészett első előadása visszafogott. „Nagyon erős, vicces darabot választottunk, de nem vontuk be annyira a nézőket, mert még az első próbálkozás volt. Benne van az, hogy ők is ott vannak, nem játsszuk a negyedik falat, volt olyan is Brassóban, hogy valaki megszólalt, és a színész válaszolt neki, de lehetne még fokozni ezt a részét, lehet, hogy a következőkben pont ilyent fogunk kitalálni” – mondta a rendező.Óvatosságukat indokolhatja, hogy az erdélyi nézőknek általában nem erőssége az interaktivitás. „Azt várjuk, hogy másképp viselkedjenek, mint a színházban és néha nagyon zavaró, hogy teljesen ugyanúgy viselkednek. Mert akkor működik a történet, ha elengeded magad. Közben beszélhetsz, felállhatsz a szünetekben, elmehetsz pisilni, kimehetsz cigizni. Egyszer volt olyan, hogy nagyon nem, tudták elengedni magukat, lehet, hogy pont több olyan társaság gyűlt be, akik amúgy is nehezen oldódnak, és nem mertek röhögni se, a szájuk elé tették a kezüket. De volt olyan is, amikor szinte elszabadult a pokol, beszélgettek, felálltak, előre tapsoltak.” Szófia szerint a vacsoraszínház a színészeknek is teljesen más, feszabadító élmény, hiszen van, akit már az előadás előtt megtapsolnak.

A darabválasztásnál mindenképp szempont, hogy legyen benne evés, étel, illetve beleírható legyen, még ha nem is ezen van a fő hangsúly. A Palimadár á la carte Francis Veber Balfácánt vacsorára! című darabjából kiindulva született meg a B.EAT étteremben, főszereplője, Pierre minden héten szervez egy vacsorát, ahová meghív egy „balfácánt”, akin lehet nevetni, de végül váratlan történések, félreértések sorozata miatt maga kerül komikus helyzetekbe. A humor Deli Szófia „szíve csücske”, mint mondja nem tudna enélkül vacsoraszínházat rendezni, szerinte ez sokat hozzátesz a kulináris élményhez.

Sokan ajándékba adják az élményt

A féléves marosvásárhelyi tapasztalat azt mutatja, hogy az átlagnál nyitottabb és felfedezőbb kedvűek jönnek el az előadásokra. „Jó élmény, amikor úgy távoznak az emberek, hogy fel vannak szabadulva, odajönnek hozzánk, beszélgetni akarnak velünk, a színészekkel, és nem az a zárt dolog történik, mint a színházban, hogy bemegyek, leülök és kimegyek” – meséli Szófia.

Sokszor választják a vacsoraszínházi eseményt valamilyen különleges alkalomból, például születésnapkor, házassági évfordulókor, ami összefüggésben állhat azzal is, hogy az ára menütől függően 100-160 lej között mozog. A szervezők tisztában vannak azzal, hogy egy előadásból véges számút tudnak Marosvásárhelyen szervezni, mert egy idő után elfogy a potenciális közönség.

Más városból is érkeznek viszont a felkérések, az előadás pedig viszonylag könnyen adaptálható, mindössze két, egymással szembeni kijárat és egy ablak szükséges hozzá. A változó tér persze kihívás elé állítja a színészeket, Brassóban például egy kisméretű, gyorsan bejárható lokálban, a Pilvaxban játszottak, így a jelenetek sokkal rövidebbre sikerültek, és ki kellett találni, hogy hogyan „bolondítsák” meg őket új elemekkel.

Az új alkalmakról a Magaskonyhaművészett Facebook-oldalán értesítik a közönséget, a következő előadás október 16-án, szerdán este 19:30-tól lesz a gyergyószentmiklósi K&K Bistróban.

Kapcsolódók

Kimaradt?