Meghalt Immanuel Wallerstein

Augusztus 31-én, 88 évesen elhunyt Immanuel Wallerstein amerikai szociológus, akinek nevéhez kötődik a világrendszer-elmélet.

Nem sokkal 89. születésnapja előtt halt meg Immanuel Wallerstein, akinek világrendszer-elméletéről írt első könyve 1974-ben jelent meg. Wallerstein megközelítése szerint a kapitalista világgazdaság több mint négy évszázada egy globális egyenlőtlenséget hozott létre, amelyben a centrum a gazdasági folyamatok győztese, a periféria a vesztese, a félperiféria pedig függ a centrumtól, de részt vesz a periféria kizsákmányolásában.

Minderről a magyarul 2010-ben megjelent Bevezetés a világrendszer-elméletbe című könyvében is írt, amely itt elérhető ingyen, illetve a Mérce cikkében.

Wallerstein a Kolumbiai Egyetemen végzett szociológiát, majd az ötvenes évek végétől tanított ugyanott 1971-ig. Később a McGill Egyetemen lett professzor 1976-tól a nyugdíjazásáig, 1999-ig pedig a Binghamton Egyetemen is tanított. Ugyanakkor a Fernand Braudel Közgazdasági, Rendszer- és Civilizációtörténeti Intézetet vezette 2005-ig. Érdeklődését elsősorban a nem nyugati társadalmak kötötték le, különösen India és Afrika. A poszt-gyarmati Afrika szakértőjének számított, majd a globális kapitalista gazdaságot vizsgálta, részt vett a globalizációellenes mozgalmakban Noam Chomsky nyelvésszel és Pierre Bourdieu szociológussal együtt.

Több tucat könyvet írt, legutóbb 2013-ban a kapitalizmus jövőjét vizsgálva. 1998-tól idén júliusig rendszeresen írt a blogjára, amely itt olvasható.

Kimaradt?