A római kelet lesz a témája az idei Római fesztiválnak Mikházán

Rekordszámú hagyományőrző csapat lesz az idei, VII. Római fesztiválon Mikházán – jelentették be szerdán a szervezők a marosvásárhelyi Néprajzi Múzeumban. A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek gladiátor-játékok, katonai bemutatók, és hangsúlyos szerepet kapnak a múzeumpedagógiai tevékenységek is.

Az idei téma a római kelet lesz. Pánczél Szilamér főszervező elmondta, az egykor Mikházán állomásozó római katonákat a mai Szíria területéről toborozták, ezért érdekes lesz az ő szempontjukból láttatni a témát. „Manapság is az embereket ez a kelet elvarázsolja, nem volt ez másként a Római korban sem. Tehát nem csak hogy része volt a művelt római képzésének az, hogy tettek egy keleti utazást, de hogy a keleti műtárgyak begyűjtése és hát adott esetben közszemlére tétele is a rómaiak kedvenc szórakozása közé tartozott” – mondta el a régész.

A római kultúrát bemutató tevékenységek a mikházi Csűrszínház kertjében történnek, de párhuzamosan lesznek tevékenységek a település 17. századi ferences kolostorában és az egykori római castrum helyén is.

Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, az elmúlt öt évben az egykori római castrum feltárása mellett folyamatosan hangsúlyt fektettek a település megismerésére is. Tavaly egy parasztház megvásárlásával tettek ebbe az irányba konkrétabb lépéseket, az azóta eltelt idő alatt restaurálták, a római fesztivál előtt, július 31-én pedig a Maros Művészegyüttessel közösen avatják fel, délután 6 órától.

Három nappal később, augusztus 3-án a tájház a Római fesztivál múzeumpedagógiai tevékenységeinek egy részét látja vendégül.

Kapcsolódók

Kimaradt?