Magyar, román és európai filmek a vásárhelyi Filmklubban

A RITTE Egyesület sajtótájékoztatón ismertette a Városi Magyar Filmklub továbbfejlesztését, illetve Városi Filmklubbá alakulását.

A marosvásárhelyi vár Múzeumkávézójában tartott sajtótájékoztatón jelen volt Dobrescu Marius, Dobrescu Anamaria, Harasztovics Arnold és Imreh Barna. A szervezők elmondták, eddig három rendezvénye volt a filmklubnak, a továbbiakban ezt szeretnék folytatni, ám mostantól a magyar vonalat kibővítve a román, illetve az európai vonallal.

Szombaton a Miniszter félrelép című filmet vetítették, amit a hamarosan követ a Made in Hungária, a Valami Amerika és az Üvegtigris című magyar film. Ugyanakkor a havonta levetített egy magyar film mellett egy román és egy európai filmet is megnézhetnek az érdeklődők.

A Dobrescu-házaspár, Ana-Maria és Marius, a román filmvetítések szervezői arról beszéltek, hogy miért tartották fontosnak csatlakozni a Városi Filmklubhoz. Ana-Maria román szakos tanárként látja azt, hogy a fiatalokat mi minden érdekli, interneteznek, facebookoznak, ezért jónak látta, ha társul a filmklubhoz és olyan filmeket választ ki, amelyek őket is érdeklik, és amelyek által valamit tanulnának is.

 

Harasztovics Arnold a maszol.ro-nak elmondta, a RITTE Egyesület nonprofit szervezet, amelynek filmklubjába a belépő ingyenes. A vetítésre szánt filmek jogtiszták, a készítőkkel való kapcsolat révén kerülnek bemutatásra.

Kimaradt?