Erdélyi társulatok is versenyeznek Kisvárdán

Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely, valamint Székelyudvarhely is képviselteti magát a a június 21. és 29. között megrendezendő Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiválján. A 12 versenyelőadás mellett 11 versenyen kívüli produkció, koncertek, előadói estek, bábelőadások és a már hagyományos hallgatói minifesztivál szerepel a programban.

A színházi seregszemlének ezúttal is a Művészetek Háza, a Bagolyvár szabadtéri színpada és a zsinagóga ad otthont, a koncerteket és az előadóesteket a főtéren és a Szent László utcában felállított színpadokon, illetve a Coffee Tea Areában rendezik meg - közölte a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza szerdán az MTI-vel.

A kiadott program szerint a fesztiválra meghívott hazai és határon túli társulatok 12 versenyelőadást mutatnak be a közönségnek és a szakmai zsűrinek, további 11-et pedig díszelőadásként, illetve versenyen kívüli előadásként tekinthet meg a nagyérdemű.

A június 21-re tervezett első versenyelőadás Botos Bálint Liget című drámája lesz a kolozsvári Váróterem Projekt Alternatív Színházi Társulat színrevitelében, az egy nappal későbbi megnyitót követően pedig a Nemzeti Színház társulata Döbrentei Sarolta Sára asszony című drámáját mutatja be.Látható lesz Szép Ernő Lila ákác című zenés története a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata előadásában, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című drámáját az Aradi Kamaraszínház tolmácsolja, a Vajdasági Tanyaszínház pedig a Marin Drzic Dundo maroje című műve alapján készült Pé'z, hova mész? című vígjátékot állítja színpadra.

A közönség a versenyprogramban megtekintheti az Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjéből készült színpadi játékot a Csallóközi Csavar Színház társulatának előadásában, a Kassai Thália Színház tolmácsolásában Ferdinand von Schirach Terror című drámáját, illetve Anton Pavlovics Csehov Apátlanul című drámáját a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.

Egy másik Csehov-drámát, a Három nővért a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mutatja be, míg Jordi Galcerán drámáját, A Grönholm-módszert a kézdivásárhelyi Városi Színház hozza el Kisvárdára. Emellett látható lesz a Bernardo Bertolucci filmje alapján színpadra állított Álmodozók - Egy forradalom fantazmagóriája című előadás az Újvidéki Színház produkciójában.

A már hagyományos hallgatói minifesztivál keretében, de versenyelőadásként debütál a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös bemutatója: a fiatal színészekből álló társulatok Maria Wojtyszko kortárs lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját mutatják be.A versenyen kívüli előadások sorát az ExperiDance Production Nagyidai cigányok című előadása nyitja a színházi seregszemlén, de megtekinthető lesz a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rengeteg Ábel és Kürtős Kata című bábjátéka, a Maros Művészegyüttes, a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Kisvárdai Várszínház közös díszelőadása, a Tamási Áron művéből készült Tündöklő Jeromos drámai játék, illetve Claude Magnier Oscar című vígjátéka a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában.

A budapesti Madách Színház Joe Dipietro Ügyes kis hazugságok című előadását hozza el a felső-szabolcsi kisvárosba, de látható lesz a Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb jegyezte, Cabaret című musical a Turay Ida Színház, valamint Andrási Attila Tizennyolc című történelmi drámája a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház bemutatójában.

A hallgatói minifesztivál további két, immár versenyen kívüli bemutatója közül az egyik William Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című vígjátékának adaptációja, a We are shrewd! lesz a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az Újvidéki Művészeti Akadémia vizsgaelőadásában, a kolozsvári BBTE Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézetének végzős színészhallgatói pedig Jerome David Salinger Zabhegyezőjét viszik színre.

A debreceni Csokonai Színház társulata Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusát, A padlást adják elő, a június 29-i záróünnepség után a fesztivált a Budapesti Operettszínház Szeretni bolondulásig című műsora zárja majd.

A kísérőrendezvények között a Coffee Tea Areában Pindroch Csaba, valamint Szemerédi Bernadett önálló műsorait tekinthetik meg a kisvárdaiak, a főtéri színpadon Szikora Róbert és az R-GO ad koncertet, az utolsó fesztiválnapon pedig Sardar Tagirovsky rendező tartja meg a korábbi fesztiválokon is megszokott workshopprezentációját.

Kapcsolódók

Kimaradt?