Megjelent az USNK vadiúj dala

A metál-rock és a rap műfaját ötvözi az X-Faktor-győztes banda és az Eurovíziót is megjárt AWS közös dala, amelyet a Fonogram-díjátadón mutattak be elsőként.

A videóklip nem sokkal azután elérhetővé is vált a YouTube-on. Időről, az idő rohanásáról szól a dal, a szöveget Siklósi Örs, az AWS frontembere, az UNKS-s fiúk és mentoruk, ByeAlex írta. A zenét az AWS jegyzi. 

 

Facebook-oldalán ByeAlex azt írta, már az év elején felvetette az ötletet, hogy a két banda együttműködjön, amit mind az AWS, mind az USNK lelkesen fogadott. „Rengeteg melót és gondolatot raktak bele a dalba” – vélekedett. Az USNK meg úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy „rengeteg parti himnusz után, úgy gondoltuk ideje komolyabb projekteken is dolgozni, ez pedig az első lépés ebben az irányban”.

Az eddigi kommentek szerint a rajongók jól fogadták az új szerzeményt, ám még mindig vannak olyanok, akik azt bánják, hogy az USNK továbbra sem rappel angol nyelven. 

Kapcsolódók

Kimaradt?