Szórvány Kulturális Karavánt indít az Aradi Kamaraszínház

Tizenegy állomásos Szórvány Kulturális Karavánt indít az Aradi Kamaraszínház április 8-tól a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

A színház közleménye szerint Arad megye 26 magyarlakta szórványtelepülésének bevonásával 11 helyszínre (Kisjenő, Pécska, Kisiratos, Majlát, Kispereg, Simonyifalva, Zerind, Ágya, Nagyiratos, Zimándújfalu, Arad) juttatja el Móricz Zsigmond A Zördög című három egyfelvonásos darabját, illetve Szente Vajk–Gulyás Levente A kolozsvári bíró című zenés mesejátékát, valamint kínál interaktív foglalkozást a gyerekeknek és táncházat a felnőtteknek.Az előadássorozattal a színháztól távolabb élő, a kultúrához és színházi előadásokhoz csak nagyon ritkán hozzáférő emberekhez szeretnék eljuttatni az anyanyelvű kultúrát. A tizenegy állomáson a környező településekről is várják a nézőket, a színház, a népzene és néptáncművészet ágaiból összefonódó kulturális napot kínálnak minden korosztálynak. Az iskolásokat délelőtt A kolozsvári bíró című gyerekelőadásra várják, amelyet a szintén nekik szóló interaktív színházi műhely, illetve gyerekfoglalkozás követ Tege Antal színész-rendező vezetésével. A foglalkozáson a legkisebbek betekinthetnek a szakma sajátosságaiba és aktívan részt vehetnek a jelenetek eljátszásában, szereplők megformálásában.

A nap folytatásaként, koraeste a felnőtt nézőket Móricz Zsigmond három pajzán egyfelvonásos paraszttréfájából – A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás – létrehozott produkcióra várják. A vajdasági gyűjtésből származó autentikus népmesékkel színesített A Zördög című 16 éven felülieknek szóló előadást a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség. Ez utóbbi előadás egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe. Az előadás után a Juhász Zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás és a táncosok.A Szórvány Kulturális Karaván részeként futó előadások színpadra állításán és a karaván gyakorlati kivitelezésén kívül a Bethlen Gábor Alap által az Aradi Kamaraszínháznak eszközbeszerzésre és működésre nyújtott támogatásából 2019-ben másik két produkció is készül. Tapasztó Ernő rendezésében, Kézdi Imola és Harsányi Attila főszereplésével Molnár Ferenc A Testőr című darabját állítják színpadra. Emellett készül egy egész estés táncjáték Varga Miklós és a Tabán Táncegyüttes közreműködésével. Ez utóbbi két előadást az idei évadban láthatják a nézők.

Kapcsolódók

Kimaradt?