Újabb tévéshowban szurkolhatunk az USNK-nek szombaton

Két erdélyi előadó is fellép A Dal harmadik, és egyben utolsó élő válogatójában, amelyet szombaton romániai idő szerint este fél kilenctől sugároz a Duna Televízió.

Ismét élőben hallhatjuk a tévében az X-Faktort megnyerő kolozsvári rapduót, az USNK-t. Az 1999-ben Székelyudvarhelyről indult, cold rock stílusú zenét játszó Monyo Project szintén először mutatkozik be A Dal 2019 nézőinek.

Az idei mezőny utolsó 10 produkciója a következő: Kyra – Maradj még, Leander Kills – Hazavágyom, Mocsok 1 Kölykök – Egyszer, Monyo Project – Run Baby Run, Nagy Bogi – Holnap. Pápai Joci – Az én apám, Petruska – Help Me Out of Here, Ruby Harlem – Forró, Salvus – Barát, USNK – Posztolj.

A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.

Kolozsváron ismét közös szurkolást szervznek a USNK-nek, akárcsak az X-Faktor döntője alatt, ezúttal a Submarine-ben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?