A Disney fogta Mary Poppins táskáját, és leporolta. Nem szabatta újra, nem varrt rá új gombokat, a bélését sem cserélte ki, csak némi új fényt kapott. Mégis annyi varázs volt még benne, hogy elhisszük: Londonban 54 év elteltével is csodadadusok hullanak az égből.

A Disney-nél az utóbbi időben végérvényesen beragadt a remake-gomb, hisz nagyszabású újrázásokba kezdtek: élőszereplős változatban megelevenedett már a Szépség és a Szörnyeteg és A dzsungel könyve is, ráadásul egy trailer erejéig a CGI-Szimba is szétsokkolt már mindenkit, aki gyermekkora megtiprását érzi a levegőben. Lehet őket ezért gyűlölni, ám azt nehéz elvitatni tőlük, hogy maximálisan tisztelik saját meséik múltját. Talán túlzottan is, hisz szinte már görcsösen ragaszkodnak az eredeti filmekhez, általában mindenféle újító szándék nélkül, csak a külcsínt érintő előremutatással készítik filmjeiket, amelyek nyilván közepes színvonalat és szép pénzeket hoznak, de senki fejébe nem betonozzák bele mondjuk Dan Stevenst Szörnyetegként – és nem csak a jelmeze miatt.A megúszós recepttől a Mary Poppins visszatér esetében sem tértek el, pedig ez ráadásul nem egy remake, hanem egy folytatás. A Disney viszont még folytatást is remakelve gyárt – igen, most rád nézek, Az ébredő Erő! –, hiszen úgy nagyjából majdnem teljesen ugyanaz a történet ismétlődik meg a Banks-családdal egy generációval később, mint az 1964-es eredetiben. Ugyanúgy a gonosz pénzemberek sodorják bajba a családot, ugyanúgy odafújja Mary Poppinst a gyerekekhez a szél, és ugyanúgy a varázslat hozza el végül a reményt. Mary Poppins még mindig a lépcsőkorláton liftezik, a tükörképe pedig továbbra is mást csinál, mint amit mutatnia kéne. A karaktertípusokat ugyan próbálták újracsomagolva vászonra küldeni, de nem nehéz átlátni a szitán: ami az eredeti változatban kéményseprő volt, az itt lámpagyújtogató, ami régen egy járdarajz volt, az most törött edény, míg 1964-ben Albert bácsi lebegett a plafonon, most Topsy néni áll a feje tetejére. Olvasd tovább a Filmtetten!