banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Újvidéki nemzetközi fesztiválon lép fel a sepsiszentgyörgyi színház

A szerbiai Újvidéken lép fel a Tamási Áron Színház az Alice című előadásával. Bocsárdi László rendezését a Synergy Fesztiválra hívták meg, közölte az intézmény.

A Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója egy bizarr beavatástörténet. Alice (Korodi Janka) barangolásai és megfejthetetlen találkozásai értelmezhetőek kamaszkori testtapasztalásként, pszichedelikus vagy önismereti kalandként. Az előadás műfaja is a határon mozog: félúton van a színházi produkció és a koncert között.Az Alice című előadást 2017-ben mutatta be a sepsiszentgyörgyi társulat. Vendégszerepelt 2018-ban az V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) Budapesten, illetve a Kisvárdai Fesztivál külső helyszínén, a debreceni Csokonai Színházban. Utóbbiért Erdei Gábor elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat. 2018 őszén részt vett a szatmárnémeti TranzitFeszten és a Bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) 28. kiadásán is. Az előadás három díjat hozott el a budapesti Színikritikusok Céhének 2018-as díjátadójáról: Kiss Zsuzsanna a legjobb jelmezért, a sZempöl Offchestra a legjobb színházi zenéért, Korodi Janka pedig a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat nyerte el.

A 2018-as Synergy fesztiválon való részvételével a Tamási Áron Színház is bekapcsolódik az esemény kulturális sokszínűséget tematizáló színházi párbeszédébe, ami a két intézmény együttműködésének kezdetét is jelenti.

Az előadást november 11-én 19 órától tekintheti meg a Synergy fesztivál közönsége az Újvidéki Színház Nagytermében.

Kapcsolódók

Kimaradt?