Hazatért Aradra Feszty Árpád hármasképe

Az Arad Megyei Múzeum képzőművészeti osztályán helyezték el ideiglenesen Feszty Árpád Krisztus temetése című hármasképét, miután pénteken hazahozták Nagyszebenből, ahol március végétől kezdve restaurálták.

Fekete Károly, a triptichon újbóli kiállítását kezdeményező aradi Kölcsey Egyesület alelnökének tájékoztatása szerint a múzeum vezetőségétől úgy értesült, hogy jövő tavasszal teszik újra közkinccsé a festményt, addig a már felújított Kutúrpalota második emeletén rendeznek be a 13 méter hosszú és 4 méter magas alkotás befogadására alkalmas kiállítótermet. A megyei tanács szeptember derekán 226 ezer lejt szavazott meg a helyiség villanyhálózatának kialakítására, fűtésére-hűtésére, és teljes rendbetételére.

A több mint ötven négyzetméteres műalkotás három részből áll: az első Jézus kereszthalálát ábrázolja, a másodikon – ami a leghosszabb, mintegy hét méter – a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával.

Feszty Árpád Firenzében festette a Krisztus temetését, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indított. A Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor került Aradra a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként; akkor körülbelül 150 képet hoztak Budapestről, és abból nyílt meg az első kiállítás az intézményben. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés nyomán az elszakított területekkel együtt számos műkincs is az új, szomszédos államokhoz került. A Krisztus temetése az 1950-es évek végéig volt látható Aradon, azután letakarták, végül 1962-ben a raktárba száműzte a bibliai témájú képet a kommunista hatalom – aki addig nem látta, azóta nem is láthatta sehol.

A Kölcsey Egyesület 2016 márciusában jelentette be, hogy kezdeményezik a hármaskép mint az egyik legjelentősebb aradi műkincs újbóli kiállítását. Ez szerencsére mind a város, mind a múzeum, mind a megyei önkormányzat vezetőinél fogadókészségre talált, és szinte napra pontosan egy évvel az indítvány után, több mint negyven év szünet elteltével, 2017 márciusában lekerült a csévékről a triptichon, és a jelenlévő magyarországi és romániai restaurátor-szakemberek szerint meglepően jó állapotban.

Feszty Árpád mestere volt a monstre képeknek, s bár a triptichon nem mérhető az Ópusztaszeren kiállított A magyarok bejövetele című körképéhez, mind tematikája, mind méretei miatt értékes. Nem beszélve arról, hogy az aradi magyarságnak érzelmi kötődést jelent a történelmi időkhöz, akárcsak a Szabadság-szobor, a Szentháromság-szobor, vagy az Ereklyemúzeum.

Kapcsolódók

Kimaradt?