Táncos villámcsődülettel kezdődött az Infinite Dance Festival

Nagyvárad főterén szervezett táncos villámcsődülettel vette kezdetét az Infinite Dance Festival harmadik kiadása hétfőn. A Szigligeti Színház által kezdeményezett tánc- és összművészeti fesztivál hét napon át, október 28-áig várja a táncszínház kedvelőit többek között olyan nagynevű társulatok előadásaira, mint a Szegedi Kortárs Balett, a Duda Éva Társulat, valamint a Kolozsvári Magyar Opera.

A 2015-ben útnak indított eseménysorozat célja, hogy a régióban egyedülálló módon teremtsen lehetőséget arra, hogy a közönség a mozdulat- és táncszínház különböző formáival ismerkedjen, így a fesztivál programjában klasszikus és kortárs balett, valamint modern mozgásszínházi előadások is helyet kaptak, olvasható a szervezők közleményében. Az Infinite Dance Festival ugyanakkor célul tűzte ki a táncos utánpótlás felkarolását is, így az idei kiadás programjának gerincét a pályakezdő táncművészeket támogató Imre Zoltán Program ösztöndíjasainak produkciói adják. A fiatal alkotók bemutatását célozza ugyanakkor az október 26-án, pénteken, 19 órától kezdődő Akadémiák Gálája is, mely gálaest alkalmával a budapesti és marosvásárhelyi koreográfia-szakos hallgatók adnak ízelítőt munkáikból.A fesztivál első napján az Imre Zoltán Program ösztöndíjasa, Ujszászi Dorottya mutatta be I hear you című koreográfiáját, amelynek élő zenei kíséretét Harcsa Veronika jegyzi.

A fesztivál második napján 19 órától Szeri Viktor mutatja be Melinda álma című stúdióelőadását, 20 órától pedig a Szigligeti Színház nagyszínpadi stúdiójában mutatkozik be Katonka Zoltán és csapata, Enigma című koreográfiájával.

A fesztiválra jegyek és bérletek még válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között), illetve online. Az előadásokról bővebben a Szigligeti Színház honlapján valamint az idf.szigligeti.ro weblapon és az esemény hivatalos Facebook-oldalán olvashatnak az érdeklődők. A szervezők ugyanakkor a FestivApp mobiltelefonos applikáció révén az okostelefonnal rendelkezők számára is elérhetővé teszik a fesztivál kínálatát.

Kapcsolódók

Kimaradt?