Éjszakába nyúlóan ünnepli az olvasást és a tudományt Székelyudvarhely

Pénteken ismét Nyitott Könyvek Éjszakája lesz Székelyudvarhelyen a Városi Könyvtár szervezésében, amikor szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, könyvturkálóval csábítják a potenciális olvasókat az intézmény székhelyére.

Este hét órakor gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló kvízjátékkal kezdődik a rendezvény, a hivatalos megnyitó pedig este 9-kor lesz a könyvtár belső udvarán. Az est folyamán lesz többek között QR-kódfejtő verseny, szabaduló szoba, családi társasjátékozás és szabadtéri sakkozás is.A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont este fél nyolctól mutatja be legújabb néprajzi és helytörténeti vonatkozású kiadványait, a Több szem többet lát című tanulmánykötetet, a Másfél évtized képesszenciája című fotóalbumot, illetve a Székelyföldi népviseletek Haáz Ferenc Rezső képein, a Szent László tisztelete Hargita megyében és a Somkerék, református templom című képeslapgyűjteményeket.

Este fél kilenctől megnyitják a Balassi Intézet A húszforintos katonától Gábor Áronig – Schenk-figurák című kiállítást. A teljes program itt olvasható.

A Nyitott könyvek éjszakája egyben a megbocsájtások éjszakája is, hisz az ekkor visszahozott könyvekre nem számítanak fel büntetést, közölte a Városi Könyvtár.

Kimaradt?