Zelenszkij: az ukrán „győzelmi terv” a partnerországok döntésére épül

Az ukrán „győzelmi terv” olyan döntésekre épül, amelyeket a partnerországoknak októbertől decemberig kell meghozniuk – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatójukon.

Az államfő leszögezte, hogy nem akar ettől több részletet nyilvánosságra hozni, mielőtt megbeszélné a tervet Joe Biden amerikai elnökkel, akivel a tervek szerint a jövő héten találkozik, számolt be az MTI. Zelenszkij szerint a döntések nagyrészt „konkrétan tőle függnek”. „Más szövetségesektől is, de vannak pontok, amelyek kifejezetten az Egyesült Államok akaratán és támogatásán múlnak. Nagyon remélem, hogy támogatni fogja ezt a tervet” – fogalmazott.

Az elnök szavai szerint „maximálisan érdemi” tárgyalásokat folytattak pénteken Ursula von der Leyennel, akivel szinte minden kulcsfontosságú kérdést megvitattak, beleértve a biztonsági és az energetikai szektort érintőket is.

Fotó: Volodimir Zelenszkij X-oldala

Egyúttal köszönetet mondott az Európai Bizottság elnökének minden erőfeszítéséért, hogy az EU Ukrajnának még több támogatást nyújtson a téli fűtési szezonra. Hozzátette, hogy szót ejtettek Ukrajna uniós csatlakozásáról, a tárgyalások ütemezéséről és a következő Ukrajna-EU csúcstalálkozóról is. „A lehető leggyorsabban meg kell mutatnunk Európa és Ukrajna teljes erejét” – szögezte le Zelenszkij a hírügynökség alapján.

Az államfő rátérve az Oroszországot sújtó nyugati büntetőintézkedésekre figyelmeztetett, hogy „az agresszornak nem szabad lehetőséget adni arra, hogy alkalmazkodhasson a nyomáshoz”, ezért nemcsak korlátozni kell a szankciók megkerülésére szolgáló rendszereket, hanem újakat is be kell vezetni.

Ursula von der Leyen a tájékoztatón kijelentette, lenyűgözi, hogy Ukrajna milyen gyorsasággal és milyen magas színvonalon halad előre az európai uniós csatlakozási folyamatában. A bizottság elnöke hangsúlyozta: az EB azon dolgozik, hogy az ukrán energetikai létesítményeket érő rendszeres orosz csapások ellenére folyamatos energiaáramlást biztosítson Ukrajnába, illetve az országon keresztül.

Az Európai Bizottság különben 35 milliárd euró makroszintű pénzügyi támogatási (MFA) hitelt javasol Ukrajnának az EU és a világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) által felajánlott, 45 milliárd euróig terjedő összegű pénzügyi támogatáshoz uniós hozzájárulásként, a pénzügyi támogatás az ország sürgős költségvetési szükségleteinek kielégítését támogatná.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?