Villámcsapás a gyerekfesztiválon: öt embert újra kellett éleszteni

Tizennyolc ember megsérült vasárnap villámcsapás következtében egy csehországi gyermekünnepségen – közölte egy kórházi szóvivő.

A tájékoztatás szerint a sérültek között legalább kilenc gyermek van. A 2 és 16 év közötti fiatalokat részben eszméletlenül találták a földön fekve, bár egyikük sem viselt testén égési sérüléseket, s műtétre sem szorultak. Öt embert azonban újra kellett éleszteni.

A baleset Liberec Vratislavice nad Nisou városrészének kastélyparkjában tartott rendezvényen történt. A sérülteket a környező kórházakba szállították. Egy gyereket helikopteren szállítottak a prágai Motol egyetemi klinikára.

Illusztráció: Pexels

A cseh rendőrség szóvivője szerint, akit a CTK helyi hírügynökség idézett, a szerencsétlenséget vihar alatt egy fába csapó villám okozta. Sokan éppen a fa alatt kerestek menedéket az eső elől.

Csehországban hagyományosan június elején ünneplik a nemzetközi gyermeknapot.

A heves esőzésekkel kísért viharok az ország más pontjain is fennakadásokat idéztek elő. Nyugat-Csehországban több folyó is megáradt. Plzen városának lakóit például a hatóságok felszólították, hogy maradjanak távol a partoktól. A Plzen és Strakonice közötti vasútvonalat földcsuszamlások miatt le kellett zárni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?